Lakástűzben meghalt egy ember Győrben

Kigyulladt egy családi ház vasárnap késő este Győrben, az épület átvizsgálásakor a tűzoltók egy középkorú férfi összeégett holttestét találták meg - tájékoztatta a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-t.Mukics Dániel közleménye szerint a ház másik lakóját, egy középkorú nőt füstmérgezés gyanújával kórházba vittek.

A Szittya utcában található negyven négyzetméteres családi ház egyik szobájában keletkezett a tűz, a kályha környezetében felhalmozott lomok és bútorok égtek.
Egy, a közelben lakó szabadnapos tűzoltó ért elsőként a helyszínre, aki egy nőt, majd egy gázpalackot is kivitt az épületből.

A tüzet a három járművel kivonuló tűzoltók fékezték meg. Az oltást nehezítették az épületben és annak környékén felhalmozott lomok. A tűz pontos keletkezési körülményeinek feltárása érdekében a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indít.

Mukics Dániel a közleményben felhívta a figyelmet, hogy tűzvédelmi szempontból is fontos az otthonok rendben tartása, a felesleges holmik növelik a tűz kockázatát, nehezítik a menekülést, akadályozzák a tűzoltók munkáját, valamint gyorsabban terjed a tűz, több mérgező füst keletkezik, és kimenekülni is nehezebb az épületből.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

http://ujhazak.com