Lana del Rey arra kérte a rajongóit, hogy szórjanak átkot Donald Trumpra

Hírességek, akik állítólag már kipróbálták a mágiát.A valóságban nem kell boszorkánynak vagy varázslónak lennie valakinek ahhoz, hogy kipróbálja a mágiát, ugyanis egyesek szerint erre bárki képes lehet, aki érdeklődik az okkultizmus iránt, hajlandó eleget gyakorolni és képes erősen koncentrálni a céljaira.

Úgy néz ki, hogy a sztárvilágban is akadnak páran, akik már vetettek be mágiát. Lássuk, hogy kik és milyen céllal!

Sir Christopher Lee: A már elhunyt színész és zenész Sir Christopher Lee élete során többen is úgy gondolták, hogy a híresség okkult szertartásokon vesz részt, és a vele kapcsolatos egyik legismertebb pletyka az volt, hogy ő rendelkezik a világ egyik legnagyobb okkult irodalom gyűjteményével.

Maga Lee mindezt tagadta, sőt, még erősen figyelmeztette is azokat, akik fekete mágiával foglalkoznak, hogy azt soha ne űzzék, mert a lelküket teszik kockára.

John Lennon: Az, hogy a Beatles milyen kapcsolatban állt az okkultizmussal, olyannyira ellentmondásos és heves vitákkal kísért ügy, hogy könyvet jelentettek meg róla.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Többen arra próbáltak „bizonyítékot” találni, hogy John Lennon alkut kötött az Ördöggel, aminek értelmében a lelkét adta a hírnévért cserébe.

A szerző Joseph Niezgoda állítja, hogy pontosan emlékszik, hogy Lennon 1960. december 27-én adta el a lelkét az Ördögnek. Állítólag ennek a főbizonyítéka az, hogy Aleister Crowley, a híres okkultista szerepel a Sergeant Pepper lemez borítóján.

Lana Del Rey: 2017 februárjában, hetekkel azt követően, hogy Donald Trump lett az új amerikai elnök Lana del Rey furcsa, azóta már törölt, tweetet tett közzé. Ebben az üzenetben az énekes arra kérte a követőit, hogy meghatározott napokon szórjanak átkot Trumpra. A rajongók rájöttek, hogy a kedvencük nemzetközi szinten dolgozik az amerikai elnök ellen.

Maga del Rey 2017 júliusában erősítette meg, hogy tényleg részt vett egy rituáléban. Az is kiderült, hogy az énekesnő hisz abban, hogy a gondolatok teremtőerővel rendelkezek, és a szavak is valóra válnak.

A gondolataidból szavak lehetnek, amelyek tettekké válhatnak” – fogalmazott del Rey, aki ezek szerint valóban hisz a mágiában.

Elvis Presley: Igaz, hogy a rock and roll királyát híres kereszténynek ismerte a világ, de ez még nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Elvis Presley érdeklődött az okkultizmus iránt. A sztár nagyjából 250 könyvet tartott Gracelandben. A kötetek nagy része okkult és vallásos szöveg volt.

Állítólag Elvis okkultista volt, gyakran okkult könyveket olvasott a színpadon a koncertjei előtt, és kedvelte Blavatsky teozófus könyveit, amelyekben az állt, hogy az egyetlen valódi isten Lucifer.

Jimmy Page: Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Led Zeppelin gitárosa Jimmy Page lehet a világ egyik leghíresebb fekete mágia használja, legalábbis állítólag az. Szintén vele kapcsolatos hiedelem, hogy először tinédzserként találkozott a fekete mágiával foglalkozó Aleister Crowley munkásságában.

Amellett, hogy ritka varázskönyvek gyűjtésébe kezdett, még megvásárolta Crowley régi otthonát, a Boleskine házat is. A skóciai Loch Ness partján található épületről az a hír járta, hogy állítólag szellemek kísértenek benne. Miután Page eladta a házat, Equinox néven okkult könyvesboltot nyitott Londonban.

Emellett a Led Zeppelin dalairól köztudott, hogy rengeteg okkult utalást és misztikus szimbólumot lehet bennük felfedezni. Ha hinni lehet a pletykáknak, akkor Page birtokában lehet Crowley ritka alkotásainak egyik legnagyobb gyűjteménye.

David Bowie: A világ egyik leghíresebb rockzenésze volt David Bowie, aki erősen érdeklődött a mágia iránt, állítólag varázslatot vetett be a siker elérése érdekében, sőt, démoni erőket is segítségül hívott.

Mindezen kívül soha nem ment a harmadik emeletnél magasabbra, különös szertartásokon vett rész, és azt hitte, hogy a boszorkányok el akarják lopni a spermáját, hogy démoni babákat hozzanak létre. Bowie ebben annyira erősen hitt, hogy egy fehér boszorkányt kért meg arra hogy védje meg az otthonát.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com