Lemészárolta a dinnyét a férfi, akit őrizetbe vettek

Több késszúrással végezte ki az „áldozatát” Carmine Cervellino Connecticutban.WatermelonA barátnője jelentette fel a Carmine Cervellinót, amiért a férfi meggyilkolt egy görögdinnyét. A bejelentés után, a helyszínre kiérkező rendőröket borzalmas látvány fogatta a konyhaasztalon, ahol az „áldozatban” még benne állt a hatalmas henteskés. A rendőrök másodfokú fenyegetés vádjával tartóztatták le a 49 éves Carmine Cervellinót.

A Connecticutban történt őrizetbe vétel, azért történt meg, mert a férfi barátnője biztos benne, hogy a dinnye lemészárolása valójában azt a célt szolgálta, hogy Carvellino így félemlítse meg. A nő ugyanis korábban marihuánát és más kábítószert talált egy kis tartóban, amit lefényképezett, majd a felvételek elrejtése után, elment a rendőrségre, hogy feljelentést tegyen.

Amikor hazaért a nő, akkor már azt látta, hogy eltűnt a drog, ezért fogta a mobilját, és újra elment a kapitányságra, hogy most már a fényképekkel bizonyítsa, hogy a kábítószer létezik. Ez az út volt az, amelyről hazaérve azt látta, hogy Cervellino elbánt a gyümölccsel.

A férfi most állítja, hogy eszében sem volt életveszélyesen megfenyegetni a barátnőjét, és teljesen véletlenül járt éppen akkor a konyhában. A vallomás ellenére, a rendőrség jobbnak látta, ha őrizetbe veszik a gyanúsítottat míg tart az ügy kivizsgálása. A barátnőről családsegítő szervezet gondoskodik.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com