Lemondják az újévi tűzijátékokat a szlovákiai városok az eperjesi tragédia miatt

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Lemondta a szilveszteri-újévi tűzijátékokat számos szlovákiai város, és az így megtakarított összegeket átutalja az eperjesi tragédia áldozatainak megsegítésére.A szlovákiai sajtó szerint a nagyobb városok közül Pozsony, Kassa, Besztercebánya vagy Liptószentmiklós önkormányzata hozott már ilyen irányú döntést, de több kisebb város is, mint például a szlovák fővároshoz közeli Modor vagy a kelet-szlovákiai Svidník önkormányzata is az eperjesiek segítségére sietett.

    
A 12 emeletes eperjesi toronyházban december 6-án történt nagy erejű gázrobbanás, amelyben nyolc ember halt meg. Hét áldozat holttestét már megtalálták, a nyolcadik a feltételezések szerint a lakóház romjai alatt hever. Szlovákiában ez az utóbbi húsz év egyik legnagyobb tragédiája. A lakóház kiégett felső hat emeletének bontása hétfőn kezdődött, a statikusok véleménye szerint azonban a legjobb lenne az egész épületet lebontani. Erről egyelőre nem született végleges döntés.
    

A szlovák kormány mindjárt a gázrobbanás utáni napon egymillió eurós (320 millió forint) összeget hagyott jóvá a tragédia következményeinek felszámolására és a károsultak megsegítésére. Szükség esetén az összeget megemelik. Ugyanakkor lakossági gyűjtés is indult, a speciális számlán már több százezer euró van.
    

Besztercebánya városa közölte: összesen 13 033 eurót küld az eperjesi önkormányzatnak. Az összegből 10 ezer euró az a tétel, amelyet a város a szilveszteri tűzijáték lemondásának köszönhetően tud adományozni. A fennmaradó 3 033 euró egy kisebb vásár során gyűlt össze, amikor Besztercebánya lakói puncsot, forró teát és kerámiát vásárolhattak a városháza előtt felállított bódékban - írta a TASR hírügynökség.
    

A kassai városvezetés 50 ezer, a pozsonyi pedig 20 ezer eurós segélyt szavazott meg Eperjesnek. Mindkét nagyvárosban lemondták a hagyományos szilveszteri tűzijátékot. A segítségnyújtáshoz több, jórészt magyarok lakta város - egyebek között Révkomárom vagy Galánta - is csatlakozott. A Duna menti Révkomárom önkormányzata szintén lemondta a tűzijátékot, és ennek alapján 3000 eurót küld az eperjesi károsultaknak. A városi képviselő-testület tagjai pedig több száz eurót gyűjtöttek össze Eperjesnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com