Lemondott a katalán külügyi tárcavezető kabinetfőnökének eltitkolt szexuális zaklatási ügye miatt

Lemondott posztjáról Alfred Bosch, a katalán autonóm kormány külügyi tanácsosa, miután kiderült, hogy kabinetfőnöke több női munkatársát is szexuálisan zaklatta - közölte a spanyol sajtó kedden.A politikus távozásához az vezetett, hogy bár több hónapja tudomása volt az ügyről, januárban csendben menesztette Carles Garcias Hernández kabinetfőnököt anélkül, hogy a kötelező közigazgatási eljárásrendnek megfelelően információit közölte volna feletteseivel és az illetékes szervekkel.

    
Alfred Bosch az ügyről nem tájékoztatta például Quim Torra elnököt, sem a koalíciós kormány nagyobbik tagját, az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) pártot. Csak saját pártjával, a Katalán Köztársasági Baloldallal (ERC) közölte az információt, amely belső vizsgálatot folytatott a szintén párttag Garcias Hernández ellen, akit ezután váltottak le.
   

A botrány hétfőn pattant ki, amikor az Ara című katalán napilap beszámolt a zaklatási ügyről. Bosch még aznap benyújtotta lemondását. A tanácsos nyilatkozatában hangsúlyozta: úgy hitte, a legjobb módon igyekezett megoldani az ügyet, de elismeri, hogy nem cselekedett megfelelően, és bocsánatot kért az áldozatoktól az okozott fájdalomért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com