Lemondott a román egészségügyi miniszter a kórházi fertőtlenítőszerek körüli botrány miatt

Benyújtotta lemondását Patriciu Achimas-Cadariu román egészségügyi miniszter - jelentette hétfőn az Agerpres hírügynökség.

A tárcavezető azt követően döntött így, hogy Romániában ügyészségi vizsgálat indult kórházi fertőtlenítőszerek ügyében, amelyek feltehetően hamisak voltak.

00

A román kormány közleménye szerint Dacian Ciolos miniszterelnök elfogadta a tárcavezető lemondását.

A múlt héten a román sajtóban több oknyomozó írás jelent meg, amelyek szerint a Hexi Pharma nevű vállalat hétszeresen felhígított fertőtlenítőszert adott el a piaci árhoz képest tízszer magasabb áron romániai kórházaknak, köztük a bukaresti égési sérülteket kezelő kórháznak és a kolozsvári onkológiának.

Ciolos szombaton elrendelte, hogy minden kórházban ellenőrizzék a fertőtlenítőszerek hatékonyságát.
A Mediafax hírügynökség kormányzati forrásokból úgy tudja, a távozó miniszter nem értett egyet azzal, ahogyan a kormány kezeli a kórházi fertőtlenítőszerek ügyét, és ezért nyújtotta be lemondását.

A nozokomiális fertőzések hónapok óta vita tárgyát képezik Romániában, miután egyes orvosi vélemények szerint októberben a bukaresti Colectiv klubban kitört - 64 halálos áldozatot követelő - tűzben megégett sérültek egy része megmenthető lett volna, ha a kórházi fertőzések megelőzése hatékonyabb lenne. A bukaresti szórakozóhelyen 150 személy égett meg, 27-en a tragédia éjszakáján vesztették életüket, további 37 sérült kórházban halt meg.

A Colectiv-tragédia után az utca nyomásának köszönhetően hivatalába lépett szakértői kormányból az elmúlt három és fél hétben négy miniszter mondott le, vagy váltotta le a miniszterelnök.

A munkaügyi miniszter a közalkalmazotti bérek vitája miatt mondott le, a kulturális minisztert a bukaresti operaháznál kitört botrány miatt váltották le, az európai pénzalapokért felelős tárcavezetőt pedig az uniós pénzek lehívása esetében szükséges "szemléletváltásra" hivatkozva mondatta le Dacian Ciolos miniszterelnök.

MTI

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com