Lengyel külügyminiszter: Varsó hajlandó lenne növelni a részvételt nemzetközi koalícióban

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Varsó hajlandó fontolóra venni a lengyel részvétel növelését az Iszlám Állam (IÁ) elleni nemzetközi koalícióban - közölte csütörtökön lengyel újságírókkal Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter, aki részt vett Washingtonban a terrorellenes nemzetközi konferencián.Waszczykowski elmondta: lengyel vadászgépek jelenleg Kuvaitban végeznek missziót, lengyel katonák pedig irakiakat képeznek ki Irakban és Jordániában tavaly július óta, a 2015 szeptemberétől zajló, Inherent Resolve fedőnevű, amerikaiak vezette művelet keretében. "Természetesen készen állunk arra, hogy ezen erők bővítését megfontoljuk" - jelentette ki Waszczykowski. Lehetőségként említette, hogy a felderítő feladatokat végző lengyel vadászgépek "bizonyos harci missziókban is hasznosak lehetnek". Hozzáfűzte: Varsó arra is nyitott, hogy "erősítse jelenlétét" az IÁ-elleni koalíció műveleteiben.


Waszczykowski részt vett azon a washingtoni konferencián, amelyen a 66 ország külügyminisztere - köztük Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter - és két nemzetközi szervezet képviselője az IÁ és általában a terrorizmus elleni harcban teendő további lépéseket vitatta meg. A tanácskozás házigazdája Rex Tillerson, az amerikai diplomácia vezetője volt.


Az idén januárban beiktatott új amerikai elnök, Donald Trump és republikánus kormányzata minden korábbinál erőteljesebb harcot hirdetett az iszlám nevében fellépő terroristák ellen. Trump a szélsőségesek teljes hálózatának megsemmisítését ígérte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com