Lengyel miniszter: a NATO négy zászlóalja fog állomásozni Lengyelországban és a balti államokban

A NATO négy zászlóalj harccsoportja fog állomásozni rotációs rendszerben Lengyelországban és a balti államokban - jelentette be kedden Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter, miután Varsóban tárgyalt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral.

A főtitkár hétfő délután kétnapos látogatásra érkezett a lengyel fővárosba, egyeztetéseinek napirendjén a július 8-án és 9-én esedékes varsói NATO-csúcstalálkozó technikai és tartalmi részletei szerepelnek.

nato_flag_drapeau_bandiera_bandeira_flagga-1969px

"Tárgyalásaink megerősítették, hogy Lengyelországban és a balti államokban rotációs rendszerben négy zászlóalj harccsoport fog állomásozni, amelyek a NATO állandó előretolt jelenlétének lényeges elemét fogják képezni Keleten" - mondta Macierewicz a közös sajtóértekezleten. Mindegyik zászlóaljban több száz vagy ezernél több katona fog szolgálni - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a döntés megszületett, de a technikai kérdések, köztük a csapatok pontos tartózkodási helye még vita tárgyát képezik. Közölte, hogy az egyik harccsoport Lengyelországban, a többi három pedig a balti államokban fog állomásozni.

Rendkívül fontosnak, biztonságerősítőnek minősítette a lengyel miniszter azt, hogy - amint ezt a Stoltenberggel folytatott egyeztetés során megerősítették - a NATO keleti szárnyán, ezen belül Lengyelországban állandó NATO-hadfelszerelési raktárak felállítását tervezik. Kiemelte az amerikai páncélos dandár tervezett lengyelországi telepítését is.

Aláhúzta: a NATO előretolt katonai jelenléte Keleten kiegészíti a gyorsreagálású erők kelet- és közép-európai telepítését, melyről az észak-atlanti szövetség 2014-es newporti csúcstalálkozóján hozott döntést. "Ez azt jelenti, hogy a NATO katonai erőinek összlétszáma, mely fenyegetés esetén mozgósítható lenne, nagyon nagy, elegendő ahhoz, hogy hatékonyan betöltse elrettentő szerepét" - mondta.

Stoltenberg hangsúlyozta: a varsói NATO-csúcstalálkozót "kritikus pillanatban" rendezik meg. "Látjuk az egyre magabiztosabb Oroszországot, amely fenyegeti szomszédait, és erőszakkal megváltoztatja a határokat" - mondta. Emlékeztetett a Közel-Keleten, valamint az Észak-Afrikában kialakult konfliktusokra is.

"Olyan kihívásokat is látunk, melyek nem ismernek határokat - a terrorizmust, a kibertámadásokat és a ballisztikus rakéták fejlesztését" - sorolta.

Leszögezte, hogy a NATO, válaszolva ezekre a kihívásokra, olyan mértékben erősíti meg biztonságát, amilyenre a hidegháború befejezése óta nem volt példa. Hangsúlyozta, hogy minden lépés védelmi jellegű.

Stoltenberg kedden délután Witold Waszczykowski külügyminiszterrel találkozott, az akkor megtartott közös sajtóértekezleten elmondta: a NATO keleti szárnya megerősítése mellett fontos feladat a keleti partnerállamok - Ukrajna, Moldávia, Grúzia - támogatása, és meg kell oldani Jordánia, Tunézia és Irak megerősítését is a szélsőséges muzulmán erők elleni harcban.

A NATO főtitkára varsói tartózkodása során Andrzej Duda elnökkel és Beata Szydlo kormányfővel is tárgyalt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com