Lengyelország hazatelepíti a mariupoli lengyeleket

Lengyelország megkezdi annak a 106 lengyelnek a hazatelepítését, akik a kelet-ukrajnai Mariupolban élnek, és az oroszbarát szeparatisták által veszélyeztetve érzik magukat - jelentette be szerdán Grzegorz Schetyna lengyel külügyminiszter.

Schetyna a lengyel közszolgálati televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a hazatelepítést a lengyel bel-, illetve külügyi tárca szervezi, már el is készítették az adaptációs programot.

Grzegorz-Schetyna

Mariupol lengyel nemzetiségű lakosai az év eleje óta több alkalommal fordultak hazatérési kérelemmel a lengyel politikai vezetőkhöz. Kérésük teljesítését szeptember elején a fő lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság is határozottan szorgalmazta.

Schetyna az időzítéssel kapcsolatban szerdán leszögezte: az akció előkészülete sokáig tartott, minthogy az ügy bonyolult, a lengyel külügy értékelése szerint ugyanis Mariupol jelenleg nincs kitéve közvetlen támadásoknak, illetve hadműveleteknek.

Lengyelország az ukrán válság miatt az év elején 178 Donyec-medencei lengyelt evakuált, akik életveszélyre hivatkoztak, és rendelkeztek a magyarigazolványhoz hasonló jogokat és kedvezményeket biztosító úgynevezett lengyel kártyával. Akkor a lengyel hatóságok azt közölték, hogy véglegesnek tekintik az Ukrajnából hazatelepítettek listáját, további ilyen akciót nem terveznek.

Ettől függetlenül Lengyelország 2000 óta folytatja a Keleten élő lengyelek hazatelepítési programját. Ez a volt Szovjetunió ázsiai részébe főleg 1940-41-ben, az akkori Kelet-Lengyelország szovjet megszállása után elhurcolt lengyelek és utódaik hazatérését célozza, és a volt Szovjetunió európai részében élőkre - a kelet-ukrajnaiak kivételével - egyelőre nem vonatkozik.

Jelenleg mintegy 2 és fél ezer kérelmező vár hazatelepítésre, a lengyel kormány jövőre 30 millió zlotyt (2,2 milliárd forint) szán a program megvalósítására.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com