Leszúrta testvérét egy férfi Tápiószelén

Leszúrta testvérét egy férfi Tápiószelén, közös otthonuk udvarán - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel. Azt írták, a rendőrségre szombat este érkezett a bejelentés, miszerint egy tápiószelei háznál leszúrtak egy 58 éves férfit, aki belehalt sérüléseibe. A fivérek - a sértett kiskorú gyermekével együtt - évek óta egy fedél alatt éltek a házban, veszekedéseik mindennaposak voltak. A ház udvarán történt szóváltásuk közben a 60 éves M. József egy konyhakéssel, több alkalommal megszúrta testvérét.
    

A tájékoztatás szerint a rendőri egységek percek alatt a helyszínre értek, de az elkövető bezárkózott, és többszöri felszólításra sem jött ki a házból, ezért a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének intézkedését kérték. A férfit elfogták, könnyebb sérüléseit ellátták, majd rendőri kísérettel kórházba, onnan pedig a Nagykátai Rendőrkapitányságra vitték.
    

A gyanúsított kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Elmondása szerint az öccsével régóta tartó rossz viszonya, a pénztelenség és testvére alkoholista életmódja vezetett a tragédiához. Az őrizetbe vett férfivel szemben emberölés gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

http://ujhazak.com