Letartóztatásba került az M7-es autópályán sétáló, majd a rendőrökre támadó férfi

A Budai Központi Kerületi Bíróság nem végleges végzésében egy hónapra, május 23-ig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítanak, miután erőszakosan ellenállt, amikor a rendőrök próbálták eltávolítani az M7-esről, ahol gyalogosan tartózkodott. A bíróság a kényszerintézkedés végrehajtásának helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki - közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.A terheltet április 21-én hajnalban a rendőrség intézkedés alá vonta, mert nem akart távozni egy XI. kerületi ingatlanból. Miután a gyanúsított a rendőri felszólításnak eleget tett, gyalogosan felment az M7-es autópálya kivezető szakaszára, veszélyeztetve ezzel saját magát és a forgalomban közlekedőket is - közölte a törvényszék.

Amikor a rendőrök a szolgálati autójukkal megálltak a terhelt mögött, a férfi szitkozódva kiabálni kezdett, majd a bilincselés közben ellenállt, és lökdöste, megrúgta az intézkedésben részt vevő rendőröket. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatását.

Közölték azt is, hogy a férfi büntetett előéletű, többször állt már bíróság előtt erőszakos bűncselekmények miatt, jelenleg is több büntetőeljárás van vele szemben folyamatban.

Korábbi elítélései és a folyamatban lévő eljárások sem tartották vissza attól, hogy újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt kövessen el. Rendezetlen életvitele és az önkéntes jogkövetés hiánya miatt esetében a bíróság megállapította a bűnismétlés veszélyét - írták.

A bíróság a fentiek miatt úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a terhelt esetében kizárólag - az IMEI-be elrendelt - letartóztatással biztosíthatóak - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

http://ujhazak.com