Letartóztatta a bíróság a Jeszenszky Gézára és feleségére támadó férfit

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – július 4-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki múlt vasárnap délután kalapáccsal támadt rá Budapesten Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre és feleségére.A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a férfit emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekménnyel gyanúsítják.

A megalapozott gyanú szerint a férfi ismeretlen okból elhatározta, hogy megöli Magyarország egykori külügyminiszterét, ezért különböző eszközöket – kalapácsot, csavarhúzót, gázgyújtót és benzint – magához véve, magát maszkkal, szemüveggel, sapkával és egyéb ruházattal álcázva múlt szerdán kora délután megjelent a sértett lakóhelyének közelében.

Amikor pár órával később a sértett és felesége elhaladt a gyanúsított mellett, a férfi követni kezdte őket, majd egy társasház kapualjában a nála lévő kalapáccsal rájuk támadt, és azzal mindkettejüket fejen ütötte. A további bántalmazást a társasház melletti étterem egyik pincére próbálta megakadályozni, amely közben a terhelt őt is megütötte a kalapáccsal.

A gyanúsított cselekménye következtében a volt külügyminiszter életveszélyes sérülést, míg a felesége és a pincér 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett - ismertették.

Kiemelték, hogy a terhelt cselekménye bizonyítottság esetén előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete megállapítására lehet alkalmas, amely 10-től 20 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés megakadályozása érdekében a gyanúsított a letartóztatását indítványozta.

A rendelkezésre álló adatok alapján a terhelt a cselekmény elkövetése után elmenekült a helyszínről, így figyelemmel a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a bizonyítottság esetén kiszabható büntetés mértékére és a gyanúsított elkövetés után tanúsított magatartására, a bíróság szerint megalapozottan feltehető, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne - indokolt közleményében a törvényszék, hozzáfűzve, hogy bár a férfi büntetlen előéletű, azonban a cselekményét előre kitervelte, az elkövetéshez különböző, az élet kioltására alkalmas eszközt vitt magával, azonosításának elkerülése érdekében pedig álcázta magát.

A bűncselekményt kitartóan követte el, az ölési szándékot pedig az őt elfogó rendőröknek is megerősítette. A labilis személyiségű terhelt saját nyilatkozata szerint pszichiátriai kezelés alatt áll, gyógyszert szed, erre tekintettel a bíróság szerint alappal lehet tartani attól, hogy kényszerintézkedés hiányában a terhelt a megkísérelt bűncselekményt véghez vinné, vagy újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el - tudatták közleményükben.

A fentiek alapján a bíróság a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célokat a terhelt letartóztatásával látta biztosítottnak - áll a Fővárosi Törvényszék közleményében. A végzés nem végleges.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com