Letartóztatták a budapesti halálos késelés gyanúsítottját

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a hajléktalan férfinak, aki a gyanú szerint karácsony előtt halálra késelte társát - tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben hétfőn az MTI-vel.Az eljárás adatai szerint a gyanúsított önkéntes lakásfoglalóként, élettársával beköltözött egy elhagyott épületbe, ahová később a sértett is betelepedett. December 22-én éjszaka a gyanúsított és a sértett együtt italozott, és szóváltás alakult ki közöttük. Később a gyanúsított egy 30 centiméteres késsel mellbe szúrta az alvó sértettet, aki belehalt sérüléseibe.
    

A bíróság szerint a gyanúsításban szereplő cselekményért akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható, a gyanúsított bizonytalan lakhatási és személyi körülményeivel együtt ez megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét. Megállapította a bíróság azt is, hogy a gyanúsított büntetett előéletű, korábban bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál, vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás miatt ítélték el, jelenleg is két büntetőeljárás folyik ellene. Ám ezek sem tartották vissza attól, hogy újabb súlyos bűncselekményt kövessen el. A bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a szökés, elrejtőzés mellett a bűnismétlés közvetlen veszélye is megállapítható.
    

A Budai Központi Kerületi Bíróság mindezek alapján december 25-én elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges. A rendőrség december 23-án a honlapján közölte, hogy a XVII. kerületben egy 40 éves férfi a gyanú szerint halálra késelte társát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com