Letartóztatták a "lúgos támadás" sértettjét megöléssel fenyegető férfit

Egy hónapra, szeptember 22-ig elrendelte a lúgos támadás sértettjét megöléssel fenyegető férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság, a kényszerintézkedés végrehajtásának helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.Azt írták: a megalapozott gyanú szerint a férfi évek óta különböző módokon fejezte ki a "lúgos támadás" miatt indult büntetőügyben született ítélettel szembeni ellenérzését, téves meggyőződését, valamint az ügy sértettje iránt érzett haragját a nő és annak családtagjai, barátai felé. A férfi ellen - erőszakos, fenyegető fellépése miatt - több büntetőeljárás is indult, az egyik ilyen eljárásban le is tartóztatták.

A kényszerintézkedésből való szabadulását követően a gyanúsított nem hagyott fel a sértett bántalmazásának szándékával, és elhatározta, hogy megöli a nőt. Augusztus 19-én délután a férfi elment a nő lakásához, és a kaputelefonon keresztül halálosan megfenyegette őt. A közlés szerint a gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén emberölés előkészületének bűntette megállapítására lehet alkalmas.

A bíróság álláspontja szerint a férfit korábbi elítélései és az ellene folyamatban lévő eljárások sem tartották vissza attól, hogy ismételten személy elleni erőszakos bűncselekményt kövessen el a sértettel szemben, továbbá korábban a vele szemben elrendelt távoltartás szabályait is megszegte, így az önkéntes jogkövetés esetében nem valószínűsíthető.

A bíróság a bűnismétlés veszélyét megállapította, mivel megalapozottan lehet tartani attól, hogy kényszerintézkedés hiányában a férfi a tervezett bűncselekményt véghez vinné, vagy más, személy elleni erőszakos bűncselekményt követne el.

A bíróság úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag letartóztatással biztosíthatók a férfi esetében, továbbá a rendelkezésre álló adatok alapján a férfi pszichiátriai kezelése szükséges, ezért a letartóztatást az IMEI-ben rendelte el. A végzés nem végleges - közölték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com