Letartóztatták a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya csoport vezetőit

Letartóztatták azt a két férfit, akiket a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya csoport vezetőiként az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával és politikusok megölésének előkészületével gyanúsítanak - közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.A Budai Központi Kerületi Bíróság október 29-ig elrendelte a két férfi letartóztatását szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének  veszélye miatt. A végzés nem végleges - áll a közleményben. Az egyik férfi ellen felfüggesztett szabadságvesztésének hatálya alatt indult ez az eljárás.
    

A megalapozott gyanú szerint a két férfi létrehozott egy Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet, amelyben az egyik gyanúsítottat bírói hatalommal ruházták fel. A másik gyanúsított feladata a végrehajtói hatalom megszervezése volt. A gyanúsítottak az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására konkrét lépéseket is tettek, amikor gyűlésükön és az interneten a tagságukat a kormány tagjainak, vezető politikusoknak, bíróknak, közéleti szereplőknek a megölésére hívták fel. Ennek érdekében toborzásba is kezdtek.
    

A nyomozás még folyamatban van. A két férfit jelenleg emberölés előkészülete és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása bűntettével gyanúsítják. A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn közölte, hogy emberölés előkészületének bűntette miatt őrizetbe vették a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya csoport két vezetőjét. Kedden arról tájékoztatott a főügyészség, hogy állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították a két férfit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

http://ujhazak.com