Letartóztatták a szentesi nő feltételezett gyilkosát

Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2006 júliusában megölte élettársát, holttestét pedig elrejtette - közölte a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a férfi ellen nemzetközi szervezettségű bűncselekmény miatt - fogvatartása mellett - büntetőeljárás indult Olaszországban. Az ügyben júliusban jogerősen megállapították büntetőjogi felelősségét, a Budai Központi Kerületi Bíróság elfogatóparancsa miatt átadási letartóztatásba vették, majd az eljárás után, pénteken átadták Magyarországnak.

    
Bizonyítottság esetén a gyanúsított cselekménye előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének megállapítására alkalmas. Ezért akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető - írták. Ismertették: a Fővárosi Főügyészség szökés, elrejtőzés, a bizonyítás veszélyeztetése és a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását, amelynek alapján a bíróság vasárnap elrendelte azt.
    

A bíróság indoklása szerint a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény jellegéből és a bizonyítottság esetén kiszabható büntetés mértéke miatt megalapozott az a feltételezés, hogy a férfi a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne. A tanúk, akik ismerik a gyanúsítottat, bosszúálló természete miatt tartanak a férfitől, ezért fennáll a lehetősége, hogy a gyanúsított befolyásolja, nehezíti vagy meghiúsítja a bizonyítást. Továbbá fennáll a bűnismétlés veszélye is - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com