Letartóztatták az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottját

Elrendelte az angyalföldi emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.A gyanú szerint a férfi múlt csütörtökön Budapesten, egy XIII. kerületi lakásban bántalmazta, fojtogatta, majd nyakon szúrta a barátnőjét, aki ennek következtében a helyszínen meghalt. A rendőrség az ügyben emberölés miatt indított nyomozást, ezután gyorsan a látókörükbe került a 35 éves férfi, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.     


Kedden kaptak bejelentést arról, hogy a férfit a III. kerületi Római-parton látták; a terület átvizsgálása után a gyanúsítottat elfogták, majd előállították. A rendőrség szerdán azt közölte, hogy a férfi teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett. A Fővárosi Törvényszék pénteki közleményében azt írta, a Budai Központi Kerületi Bíróság szerint tartani lehet attól, hogy a gyanúsított elszökne vagy elrejtőzne, ezért egy hónapra elrendelte a letartóztatását.
    

A döntés előtt figyelembe vették, hogy a férfi személyi körülményei rendezetlenek, nincs rendszeres jövedelme, az ismerőseitől kapott kölcsönökből élt, jelentős hiteltartozása van, állandó lakhelyén évek óta nem él, az albérletét - ahol tettét elkövette - feltehetően felmondta, a bűncselekmény után pedig elrejtőzött a hatóságok elől és az elfogásáig bujkált. A döntés végleges.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com