Letartóztatták az M5-ös pályán történt fegyveres rablás egyik gyanúsítottját

Letartóztatta a Kecskeméti Járásbíróság szerdán azt a férfit, aki a gyanú szerint társával április 22-én hajnalban az M5-ös autópályán gáz-riasztófegyverrel kirabolta egy autó román vezetőjét és utasait - közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleménye szerint az egy hónapra letartóztatott 25 éves román férfi ismeretlen társával egy részben leragasztott, spanyol rendszámú autót használva és rendőrségi láthatósági mellényt viselve megállított Lajosmizse közelében egy román gépkocsit. Az autó vezetőjét és utasait, három nőt gáz-riasztófegyverből lövéseket leadva, román és angol nyelven fenyegetve őket a jármű átadására kényszerítették; összesen több mint 24 ezer eurónyi értéket raboltak el.

    
A gyanúsított és társa az autót később, miután kifosztották, az autópályán hagyták, és elmenekültek Magyarországról. Az egyik férfit októberben Romániában fogták el és az európai elfogatóparancs értelmében átadták a magyar hatóságoknak. A rendőrség a férfit őrizetbe vette és három rendbeli, fegyveresen elkövetett rablás, valamint egyedi azonosítójellel visszaélés miatt hallgatta ki gyanúsítottként.
    

A Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása szerint a bíróság a gyanúsított letartóztatását azért rendelte el, mert esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és nehezíthetné bűntársa felkutatását. A bíróság döntése ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

http://ujhazak.com