Letartóztatták az újszülöttje meggyilkolásával gyanúsított múcsonyi nőt

A Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a múcsonyi nőnek, akit újszülöttje megölésével gyanúsítanak - tájékoztatta a Miskolci Törvényszék csütörtökön az MTI-t.A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított várandós volt, de nem készült a gyermek születésére, nem járt terhesgondozásra, a védőnőt is először csak a szülés előtti héten kereste fel. Július 6-án hajnalban szülei házában, a vécére ülve szülte meg gyermekét. A köldökzsinórt ollóval elvágta. A csecsemő feje a vízzel telt öblítőrészbe merült, ahonnan a nő néhány perc múlva emelte csak ki.


A testet földhöz ütötte és egy törülközőbe csavarva magára hagyta. Délelőtt - valódi szándékát elhallgatva - egy ismerősét kérte meg, hogy vigye Lyukóbánya erdős külterületére, ahol aztán elrejtette a holttestet - ismertette a törvényszék. Aznap délután a gyanúsított felkereste a védőnőt, aki értesítette a mentőket és a rendőrséget. A bíróság egy hónapra elrendelte a nő letartóztatását. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com