Letartóztatták azt a férfit, aki meg akart ölni egy ügyészt

Emberölés előkészületének bűntette miatt a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki 2017-ben meg akarta ölni a vele szemben eljáró ügyészt; a büntetőeljárárás során külföldre szökött férfit az Egyesült Királyságban fogták el és szállították vissza Magyarországra idén augusztusban - közölte a Nyíregyházi Törvényszék szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint a gyanúsított 2017 novemberében a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben töltötte büntetését, ahol fogpiszkálókból szúró eszközt, valamint egy fogkefe nyelének megolvasztásával, annak kihegyezésével és borotvapengék hozzáerősítésével szúró- és vágóeszközt készített, majd azt a cipőjébe rejtette.
    

A célja az volt, hogy a meghallgatásra történő kiszállítása során a vele szemben eljáró ügyészt megölje és az ügyészségről megszökjön, azonban a kiszállítása előtt történt ellenőrzés során a büntetésvégrehajtási intézet munkatársa az eszközöket megtalálta és elvette tőle - írta a törvényszék. A bíróság megállapította, hogy 2018-ban a gyanúsítottal szemben a Debreceni Járásbíróság az előtte folyamatban lévő büntetőügyben elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét, azonban mielőtt felhelyezték volna rá a mozgását nyomon követő technikai eszközt, a hatóságok elől külföldre szökött.  
    

Végül európai elfogatóparancs alapján az Egyesült Királyságban fogták el és szállították vissza Magyarországra idén augusztusban - tették hozzá, azzal együtt, hogy jelenleg vele szemben több büntetőeljárás is folyamatban van. Megállapította továbbá a bíróság, hogy "a gyanúsított Magyarországon állandó lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkezik, személyi és egzisztenciális körülményei rendezetlenek, azonban több idegen nyelven beszél és külföldi kapcsolatai révén is fokozott mobilitással rendelkezik".
    

Mindezekre tekintettel fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított szabadlábra helyezés esetén a hatóságok elől elszökne, elrejtőzne vagy újabb bűncselekményt követne el, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com