Letartóztatták azt a fiatalt, aki újévkor megölt egy embert Szatmárcsekén

Letartóztatták azt a fiatalt, aki a megalapozott gyanú szerint újévkor meggyilkolt egy alvó embert annak házában, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Szatmárcsekén - közölte a Nyíregyházi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója újév első hétvégéjén harminc napra rendelte el a fiatal letartóztatását, aki január elsejére virradóan Szatmárcsekén kioltotta egy ember életét.

A megalapozott gyanú szerint a tizenhét éves gyanúsított december 31-én este egy ismerősétől kábítószert, "kristályt" vásárolt, amelyet elfogyasztott. Ezt követően több üveg sört és feleseket is ivott rá.

Hajnali egy óra körül bement egy helyi lakos házába, az alvó sértettet megfojtotta, majd az ágyneműjét meggyújtotta. A 69 éves sértett mozgáskorlátozott volt, egyik oldala béna, emiatt a tolószékét sem volt képes önállóan hajtani. A gyanúsított támadása ellen esélye sem lett volna védekezni. A lakásban keletkezett tüzet a szomszédok észlelték, ők hívtak segítséget az oltáshoz - írták.

"Bár a fiatalkorú gyanúsított a rendőrségen beismerő vallomást tett, az alapos gyanú tárgyát képező bűncselekmény, az emberölés minősített esete - a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette - kiemelkedő tárgyi súlyú cselekmény, ezért a bíróság a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel rendelte el a letartóztatását, amelyet a Debreceni Javítóintézetben kell végrehajtani" - közölte a törvényszék.

A végzés nem végleges, a törvényes képviselő nem volt jelen az ülésen, így jogorvoslati nyilatkozatot nem tudott tenni - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

http://ujhazak.com