Letartóztatták azt a két férfit, aki a gyanú szerint a lelőtt farkas haláláért felelős

Letartóztatták azt a két férfit, aki a gyanú szerint a Magyarországon lelőtt svájci farkas haláláért felel.A Miskolci Törvényszék az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: az egyik gyanúsított április 1-jén délután a másik gyanúsított felügyeletére bízta 9 éves gyermekét, hogy Hidasnémeti külterületén vadásszanak.
    

Ehhez az általa engedéllyel tartott, működőképes vadászlőfegyverét az engedéllyel nem rendelkező kiskorú kezébe adta; kis idő múlva a gyermek lelőtte a fokozottan védett, 250 ezer forint természetvédelmi értékű farkast, majd a terheltek a tetemet az apa gépjárművébe helyezték, miközben az állat nyakörvét, amelyben a jeladó is volt, levágták és a Hernád folyóba dobták.
    

A 4000 euró (több mint 1,5 millió forint) értékű jeladó használhatatlanná vált - jegyezték meg a közleményben. A bíróság szerint a két felnőtt férfi cselekménye - bizonyítottság esetén - alkalmas lehet természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetésének bűntette megállapítására, míg az egyikük esetében lőfegyverrel visszaélés és nagyobb kárt okozó rongálás bűntette is megállapítható lehet.
    

Jelezték, hogy a nyomozás jelenleg is folyamatban van, az eljárás során további adatgyűjtés szükséges. A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés mértéke miatt a terheltek esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, továbbá tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítást veszélyeztetnék. A Miskolci Járásbíróság enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget, ezért - nem végleges végzésében - szeptember 4-ig elrendelte a két férfi letartóztatását - áll a közleményben.
    

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön közölte a police.hu oldalon, hogy elfogtak és őrizetbe vettek két férfit - köztük egy hivatásos vadászt - a Magyarországon lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

http://ujhazak.com