Letartóztattak egy férfit gyermekpornográfia és szexuális visszaélés miatt

Letartóztattak egy középkorú férfit, aki kiskorú lányokról készített meztelen fotókat, és fizetett azért, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen velük - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.Az elkövető 2023 júliusa és 2024 augusztusa között a gyanú szerint több olyan lányról készített pornográf felvételeket, akik még nem töltötték be a 18. életévüket. Erről a rendőrséget a Váci Család- és Gyermekjóléti Központ értesítette - olvasható a police.hu oldalon.

Mint írták, a nyomozók a férfit október 3-án fogták el, majd őrizetbe vétele mellett, gyermekpornográfia miatt hallgatták ki gyanúsítottként, amelynek során elismerte, hogy a lányokról ő készítette a meztelen fotókat. Ugyanakkor elmondta azt is, szexuális kapcsolatot létesített a lányokkal, akiknek ezért pénzt adott. Így szexuális visszaélés és gyermekprostitúció kihasználása miatt is felelnie kell.

A bíróság elrendelte a letartóztatását. Telefonjait lefoglalták, amelyben számtalan fotót találtak a sértettekről. A fiatal lányok egyikének az anyja a gyanú szerint tudott arról, hogy gyermeke drogot fogyaszt és a középkorú férfinak pénzért nyújt szexuális szolgáltatást. Ezt azonban nem jelezte a hatóságok felé. A 32 éves nőt kiskorú veszélyeztetése bűntett miatt hallgatták ki a nyomozók. Az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet - olvasható.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

http://ujhazak.com