Letartóztattak egy nőt, aki idős embereket rabolt ki Miskolcon

A rendőrség letartóztatott egy nőt, aki idős embereket rabolt ki Miskolcon, miután elkábította vagy bántalmazta őket - közölte pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.A tájékoztatás szerint a Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett miatt folytat eljárást az 57 éves helyi nővel szemben, aki az elmúlt napokban különféle ürüggyel hatolt be több idős emberhez, hogy megszerezze értékeiket.
    

Először önkormányzati dolgozónak kiadva magát egy 85 éves nőt keresett fel, akinek gondosórát és gyógyszert kínált eladásra, utóbbit a sértett ki is próbálta. A szertől elaléló idős nőtől az elkövető mintegy egymillió forintot és egy arany nyakláncot lopott el. Egy másik esetben azzal az ürüggyel keresett fel egy idős nőt, hogy üzenetet hozott annak testvérétől, azonban a házigazda gyanút fogott és telefonálni akart, mire a gyanúsított elmenekült.
    

A támadó harmadjára aláírásgyűjtésre hivatkozva férkőzött be egy lakásba, ahol bántalmazta az ott élő idős nőt, akitől több mint egymillió forintot lopott el. Később a gyanúsított az első esethez hasonlóan két másik sértetthez is bejutott, akik szintén fogyasztottak a felkínált szerből. Az elkövető az egyiküknél nem talált értéket, a másik áldozatától néhány ezer forintot és a bankkártyáját vette el - közölték.
    

A bejelentéseket követően a rendőrök tíz napon belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható nőt. A Miskolci Rendőrkapitányság a közleményben azt kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az üggyel kapcsolatban, vagy áldozatává vált hasonlóan elkövetett bűncselekménynek, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Börtönbe kellett volna vonulnia.

Autóba ültették, majd fogva tartották

Autóba ültették, majd fogva tartották

Emberrablás bűntett miatt indult nyomozás a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

http://ujhazak.com