Levélben fejezte ki részvétét az özvegynek Orbán Viktor

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke levélben fejezte ki részvétét Helmut Kohl korábbi német kancellár özvegyének. A dokumentumot a kormányfő honlapján hozták nyilvánosságra csütörtökön.A miniszterelnok.hu oldalon közzétett levélben Orbán Viktor azt írta: az egyesült Európa nagy építőmesterét veszítettük el Helmut Kohlban, éppen egy olyan időben, amikor az alapító atyák bátorságára, bölcsességére és messze tekintő képességére igen nagy szükségünk lenne.

A magyar kormányfő felidézte: Helmut Kohl a közép-európai nemzetek nagy barátja volt, ezért éreztek és tanúsítottak iránta bizalmat Magyarország mindenkori vezetői.


Levelei szerint ma is szükség lenne erre bizalomra, hiszen Európában közös döntéseket hozni kölcsönös bizalom nélkül nem lehet. Orbán Viktor szerint példa és iránytű marad Helmut Kohl országépítő munkája. A német egység megteremtője, Németország újraalapítója élete legnagyobb tettével egyúttal Közép-Európa nemzeteinek szabadságát és függetlenségét is garantálta - tette hozzá.

A miniszterelnök hatalmas politikai és morális teljesítménynek nevezte egy nagy nemzet egyesítését úgy, hogy abból a többi nemzetnek is szabadsága és gyarapodása származzék. Mi ezt a szövetséget Németország és Közép-Európa között a jövőben is őrizni és mélyíteni akarjuk - fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint ezzel tartozunk a nagy kancellár emlékének is.


A magyar kormányfő levelében arra is kitért: hálás azért, hogy Helmut Kohl barátként tekintett rá és mindig számíthatott segítő tanácsaira. "Biztosíthatom arról, hogy a kancellár életművét a magyarok mindig Európa legértékesebb teljesítményei között tartják nyilván" - fogalmazott a miniszterelnök. Helmut Kohlt péntek reggel ludwigshafeni otthonában, 87 éves korában, hosszú betegség után érte a halál. Tizenhat éven keresztül - 1982-től 1998-ig - volt Németország kancellárja, a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) pedig huszonöt évig - 1973-tól 1998-ig - vezette.


Mindkettő rekord a második világháború utáni német történelemben, de a halála után megjelent méltatások szerint mégsem ez a legfőbb érdeme, hanem a német egység helyreállításában és az uniós integráció előmozdításában végzett munkája.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com