Lezárják a Szent Péter teret, reggel nyitják meg újra

Biztonsági okokból hétfő este hét órától kedd reggelig teljesen lezárják a római Szent Péter teret és környékét. Az olasz hatóságok az utolsó tüzetes biztonsági ellenőrzést végzik el a szentév keddi megnyitása előtt, amelyre 50-100 ezer embert várnak.

Tűzszerészek és az olasz terrorizmus ellenes egységek emberei vizsgálják át utoljára a Szent Péter térre vezető római utcákat. A Vatikán környéki épületek ismételt átfésüléséről van szó, de a biztonságiak ellenőrzik a környékbeli csatornahálózatot, valamint a Vatikán felé vezető római hidakat is, amelyeken a zarándokok majd áthaladnak. Az éjszaka mesterlövészek helyezkednek el a Vatikánra és a Szent Péter térre néző épületek tetején.

Vatikán

A Szent Péter teret reggel fél hétkor nyitják meg.

Ettől az időponttól léphetnek be azok, akik részt vesznek a Szent Péter téren Ferenc pápa által bemutatott szentmisén, amelynek keretében a pápa megnyitja a Szent Péter-bazilika szent kapuját. A Szent Péter térre való belépéshez előzetes regisztráció szükséges a szentév hivatalos vatikáni honlapján. A jegyek ingyenesek.

A Szent Péter tér környéke kedden kiemelt biztonsági övezetnek, úgynevezett vörös zónának számít, ahova csak három ponton felállított ellenőrzési kapun át lehet bejutni. A zóna kizárólag a gyalogosforgalom előtt nyitott. A Szent Péter térre való belépéskor újabb fémdetektoros ellenőrzést tartanak. A tér környékén kétezer rendőr, csendőr, katona szolgál.

A Szent Péter tér és a Róma belvárosa feletti légteret tíz kilométeres körzetben lezárják. A légteret többek között Predator típusú drónokkal ellenőrzik.

A becslések szerint kedden 50-100 ezres tömeget várnak. Számos magas rangú külföldi állami delegáció és ezer akkreditált újságíró vesz részt a szentév megnyitásán. A zarándokok egyharmada külföldi lesz. A Vatikánnál mintegy ezer önkéntes nyújt segítséget a zarándokoknak.

A Szent Pétet téren levő zarándokoknak az olasz szakácsok szövetsége kínál ingyenes ebédet. A menüben többek között paradicsomszószós spaghetti is szerepel.

A biztonságért felelős Franco Gabrielli római prefektus, az olasz polgári védelem volt vezetője elmondta, hogy különböző esetleges terrorcelekményekre készültek fel. Háromszáz üres ágyat tartottak fenn a római kórházakban és készültségben vannak a római katonai kórházak is. Gabrielli hangsúlyozta, hogy esetleges vészhelyzet esetén személy szerint ő és Angelino Alfano belügyminiszter hozza meg a sürgősségi döntéseket. Mindketten ott lesznek a Szent Péter téren.

"A terrorizmus veszélye ma már globális, de Rómát jelenleg nem fenyegeti konkrét terrorveszély" - jelentette ki Franco Gabrielli a SkyTg24 olasz hírtelevíziónak. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez az első szentév és az egyik legjelentősebb keresztény egyházi esemény, amióta az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista fegyveresei a nyugati országokat és a Vatikánt is fenyegetik.

Kiemelt a készültség Róma központjában is, ahol Ferenc pápa kedd délután tesz látogatást, amikor felkeresi Szűz Máriának a Spanyol-lépcsőnél levő kegyoszlopát.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com