Lezárták a nyomozást a Deák téri kettős gyilkosság ügyében

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) lezárta a nyomozást a Deák téri kettős emberölés ügyében és vádemelési javaslattal átadta a nyomozati anyagot az ügyészségnek - jelentette be a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője kedden sajttájékoztatón, Budapesten.Gál Sándor emlékeztetett: 2020. május 22-én az V. kerületi Deák Ferenc téren a hajnali órákban két, fiatalokból álló társaság verekedett össze. Az akkor 18 éves Cs. Krisztián késsel többször vesén, szíven és tüdőn szúrt két sértettet, akik a földre estek. A két megszúrt fiatal - egyikőjük 16, a másik 21 éves volt - a helyszínen életét vesztette.
    

A BRFK munkatársai perceken belül azonosították és elfogták a gyanúsítottakat. Cs. Krisztián ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, a 19 éves J. Dániel és ikertestvére, J. Marcell ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett kísérlete, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, további három társuk ellen pedig csoportosan elkövetett rablás, illetve csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás - közölte az alezredes.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com