London újabb egymilliárd font katonai segélyt nyújt Ukrajnának

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Újabb egymilliárd font értékű katonai segélyt nyújt Ukrajnának a brit kormány - közölte csütörtökön a londoni miniszterelnöki hivatal.A Downing Street tájékoztatása szerint a segélycsomagot Boris Johnson brit miniszterelnök jelentette be a madridi NATO-csúcstalálkozón. Johnson szóvivője szerint a katonai segítség értékének emelése egyben új szakaszt is nyit a nemzetközi közösség által Ukrajnának nyújtott támogatásban, a segélycsomag ugyanis ezúttal már magasan fejlett légvédelmi rendszereket, pilóta nélküli légi járműveket, elektronikai hadviselésre alkalmas innovatív, új eszközöket, az ukrán katonáknak pedig több ezer alapvető fontosságú személyes felszerelési tárgyat tartalmaz.
    

A Downing Street szerint az új csomag egyben az első lépés abban az irányban, hogy Ukrajna az orosz invázió elleni eddigi védekező szakasz után képessé váljon támadó hadműveletekre is az orosz szárazföldi erők ellen, szuverenitásának helyreállítása végett. Nagy-Britannia régóta Ukrajna egyik legnagyobb nyugati fegyverellátója, és a csütörtökön bejelentett újabb támogatással 2,3 milliárd fontra emelkedik az átfogó orosz támadás február végi kezdete óta Ukrajnának nyújtott brit katonai segély értéke.
    

London eddig is több száz hordozható légvédelmi rakétarendszert, több mint ötezer könnyű páncéltörő fegyvert, nagy hatótávolságú precíziós rakétafegyverzeti rendszereket, páncélozott járműveket, a hadszíntéri utánpótlás eljuttatására szolgáló, nagy teherbírású drónokat, több ezer éjjellátó berendezést, 155 milliméteres önjáró tüzérségi lövegeket és tüzérségi ütegek lokalizálására alkalmas radarrendszereket adott át az ukrán hadseregnek.
    

Boris Johnson minapi kijevi látogatásán felajánlotta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek azt is, hogy Nagy-Britannia 120 naponként tízezer ukrán katonának tart kiképzési programokat. A program során a Downing Street megfogalmazása szerint "a brit hadsereg csatákban is bizonyított szakértelmének" felhasználásával nyújtanának kiképzést és gyakorlati ismereteket az ukrán fegyveres erőknek.
    

Johnson hivatalának szóvivője szerint ha Ukrajna elfogadja az ajánlatot, a kiképzési program végrehajtásába nemzetközi partnereket is meghívnának. Nagy-Britannia az Orbital nevű művelet keretében már 2015-től az Ukrajna ellen indított orosz háború kezdetéig is több mint 22 ezer ukrán katonának nyújtott kiképzést. A Zelenszkijnek felajánlott új program keretében az ukrán katonák háromhetes kiképzési kurzusokon vennének részt, Johnson megfogalmazása szerint "csaták megnyeréséhez szükséges" ismeretekre tennének szert, emellett alapszintű egészségügyi, kiberbiztonsági és robbanószerek hatástalanításhoz szükséges képzésben is részesülnének.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com