Lopás miatt rendőrt hívott egy férfi a lakásába, ahol drogot tárolt

Lopás miatt hívott rendőrt egy férfi budapesti lakásába, ahol drogot tárolt, így végül kábítószer-kereskedelem miatt elvitték a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.A közlemény szerint a 21 éves gyanúsított március 19-én reggel kért rendőri intézkedést, mondván, egy szexuális szolgáltatást kínáló weboldalról az otthonába invitált nő és társa a pénztárcájából ellopott 160 ezer forintot.
   

A kiérkező rendőrök nemcsak a bejelentőt és a két nőt, hanem jelentős mennyiségű kábítószergyanús anyagot is találtak a lakásban. A jelenlévők mindannyian beismerték, hogy nem sokkal korábban kábítószert fogyasztottak, és ezt a tényt rendőrségi gyorsteszt is igazolta. A belvárosi lakásban tartott kutatáskor többek között digitális mérleget, simítózáras tasakokat, valamint kiporciózva 46 gramm növényi törmeléket - feltehetően marihuánát - és 26 gramm fehér színű, kábítószergyanús anyagot foglaltak le. Ezeket szakértő bevonásával vizsgálják.
    

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a 21 és 25 éves nőt lopás, illetve kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A drogfogyasztást mindkettejük elismerte, a lopást viszont tagadták. A férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, érdemi vallomást nem tett. Őrizetbe vétele után a rendőrök kezdeményezték a letartóztatását. A két nő szabadlábon védekezhet - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

http://ujhazak.com