Magát fotózta a rendőr, miközben mögötte öngyilkos lett egy férfi - Kép

Felháborította az embereket annak a tisztnek az érzéketlensége, aki ahelyett, hogy lebeszélte volna a tervéről Sadrettin Saskint, inkább szelfit készített.ongyilkosszelfizorendorrel_europicsIsztambulban tilos a gyalogosforgalom a Boszporusz-hídon, ami 180 méter magasságba épült. Sok ember éppen ezért választja ezt a gyönyörű hidat arra, hogy leugorjon róla, és így vessen véget az életének.

Ilyen szándéka volt annak a férfinak is, aki miatt kivezényeltek egy magasan képzett tárgyalópartnert, hogy ő beszélje le az illetőt az öngyilkossági szándékáról. A rendőr azonban meggyőzés helyett, szelfit készített magáról, amit több kollégája is figyelemmel kísért. Néhány másodperc múlva a férfi leugrott.

Az esetről készült fotó most került nyilvánosságra, és azonnal botrányt okozott a török rendőrség körül. A rendőrség szóvivője, Maksud Calik elmondta, hogy a meghalt 35 éves Sadrettin Saskin már harmadjára kísérelt meg öngyilkosságot.

A hídra küldött szakképzett tárgyalók pedig megpróbálták rábeszélni a férfit, hogy jöjjön vissza a hídról, ám ő hirtelen elengedte a korlátot és a mélybe zuhant. A 180 méteres zuhanást esélye sem volt túlélni.

Ez azonban nem magyarázat arra, hogy a rendőr miért állt neki magát fényképezni, úgyhogy a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com