Magyar futtatókat fogtak el Berlinben és Budapesten

Prostitúcióra kényszerítés miatt elfogták egy magyar bűnszervezet három tagját magyar-német nemzetközi együttműködésben, az Europol biztosítása mellett - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedd reggel a police.hu oldalon.A bűnbanda negyedik tagját, a 30 éves Pusztai Csabát még keresik a rendőrök. Ellene európai elfogatóparancsot is kibocsátottak. A nyomozást B.

József monori lakossal és társai ellen több ember sérelmére, a sértettek kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, rábírással, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatják - írta az NNI.
    

A bűnbanda 2017-től kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőket szerveztek be németországi prostitúciós munkára. Az összetoborzott lányokat repülővel vagy kisbusszal vitték Berlinbe, ahol bérelt lakásokban szállásolták el őket. A csoport egyik tagja, a "lover boy" a lányokat több esetben azzal vette rá a prostitúcióra, hogy szerelmet színlelt nekik.
    

A sértetteknek az elkövetők által ellenőrzött utcákon kellett dolgozniuk, és ha nem keresték meg a bűnbanda által elvárt napi 150-300 euró közötti összeget, nem engedték be őket az utcáról, rájuk kényszerítve ezzel a további munkavégzést - ismertették. Magyar-német együttműködésben huszonöt sértettet azonosítottak. Szeptember 21-én Budapesten és Berlinben egyszerre csaptak le a bűnbanda három tagjára.


Magyarországon az NNI a készenléti rendőrséggel közösen fogta el a 32 éves B. Józsefet, akinek a bíróság utóbb elrendelte a letartóztatását. A német társhatóság és az NNI munkatársai közösen fogták el Berlinben a bűnbanda két vezetőjét, a 40 éves L. Zsoltot és a 45 éves C. Ildikót. A két magyar állampolgárt kiadatási őrizetbe helyezték, átadásukról a német bíróság a későbbiekben dönt majd - olvasható a közleményben


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com