Magyar vámpírok
A XVIII. században hazánk vérszívói voltak a legnépszerűbbek a világon.
Évszázadokkal ezelőtt tombolt először a vámpírkultusz, ám nem úgy, mint most, amikor a várszívók rajongói kész örömmel nyújtanák oda a vénájukat egy-egy szép vámpírnak. Régen az emberek rettegtek ezektől a kegyetlen, gyilkos teremtményektől.
A XVIII. században hazánk is helyt kapott a régi híradásokban, mint olyan ország, ahol hemzsegnek a vámpírok. A lavina 1725-ben indult meg, amikor mai Szerbiában található, Kisolova lakosságát hatalmába kerítette a félelem.
A történet Plogojovicz Péter temetésével kezdődött. Tíz héttel a paraszt elföldelése után, kilenc ember betegedett meg, és alig 24 óra múlva mind meghaltak, ám az utolsó leheletükkel még elmondták, hogy álmukban megjelent Plogojovicz, aki rájuk feküdt, és szétmarcangolta a torkukat.
A lakosság teljes pánikba esett, és követelték a hatóságtól, hogy nyissák fel a sírt. Amikor ez megtörtént, akkor még jobban megijedhetett a helyiek, hiszen a holtestnek egyáltalán nem volt hullaszaga. A haja, szakálla, és a körme is újra kinőtt, a bőre lehámlott, és új nőtt a helyére. Plogojovicz teste tehát olyan volt, mintha meg sem halt volna.
Mivel a hatóság a holttest szájában még friss vért is talált, ezért minden jel adott volt ahhoz, hogy vámpírt kiáltsanak. A lakosság egyre jobban félt, ezért kihegyeztek egy nyársat, és keresztüldöfték a holtest szívét, aminek következtében Plogojovicz füléből és szájából is folyni kezdett a vér. A nép, hogy biztosra menjen, elégette a holttestet.
Ahogy ma is lenni szokott, néhány hétig lovagolt a történeten a világ, majd az egészet elfelejtették, hiszen jöttek érdekesebb hírek.
1732-ben már huszonkét vámpírról érkezett hír. A fészeknyi vérszívó a Tisza mentén támadt az emberekre. A régi feljegyzések szerint a déli határvidéken szívták a lakosság vérét, ám a nyugati források Tokajt említik.
A história szerint a huszonkét vámpír pályafutása, Arnold Paole halálával kezdődött. A hajdú eltemetése után három héttel a helyiek panaszkodni kezdtek, hogy Paole éjszakánként megjelenik, és a vérüket issza. A vérveszteségbe pedig már négyen bele is haltak.
Mivel mindenki emlékezett a hét évvel korábbi esetre, ezért itt is kiásták a holttestet, ami ugyanolyan jó állapotban volt, mint annak idején Plogojovicz, és ráadásul a koporsó tele volt vérrel. A helyiek szíven döfték a vámpírt, akinek a torkából hörgés tört elő.
Miután elpusztították a hajdú földi maradványait, következet a vámpír négy áldozata, hiszen a lakosság biztos volt benne, hogy azok is vérszívók lettek. Ám a helyiek nem lélegezhettek fel, mert kiderült, hogy Paole néhány birka vérét is megcsapolta, ezért az a tizenhét ember is vámpír lett, aki azokból az állatokból evett, tehát őket is meg kellett ölni.
1718. február 20-án, a mai Szlovákiához tartozó, Lublón tört ki vámpírláz, amikor Kaszparek Mihály meghalt. A vagyonos ember temetése után, egyre többen számoltak be arról, hogy a férfi visszajár, és nem csak álmában támadja meg az embereket, hanem akkor is, ha az utcán sétálgatnak.
Az első híreknél még babonás népségnek tartották a helyieket, ám a városi tanács kénytelen volt komolyan venni a dolgot, amikor egyre többen panaszkodtak. A tanács úgy határozott, hogy kiássák a holttestet.
Kaszparek testvérei azonban korábban a legnagyobb titokban kiásták a férfi sírják, és elvitték a holttest szívét, tehát a karózásnak, és égetésnek nem volt értelme. Kaszparek továbbra is garázdálkodhatott, amit kihasznált, mert már nem csak vért szívott, hanem gyújtogatónak is felcsapott.
A vámpír először a bátyja házát égette porig, majd még ötven épületet semmisített meg, hiszen olyan tüzet gyújtott, amit nem tudtak eloltani.
Kaszparek rémuralmának a véletlen vetett véget, mert a városi tanács megtudta, hogy a vagyonos férfi szívét elvitték a testvérei. A tanács azonnal bekérette azt, majd gondosan elégették. Ezzel pedig véget ért a vámpír garázdálkodása.
Kaszparek története később több író fantáziáját is megmozgatta, ám mégsem ez a leghíresebb magyar vámpírtörténet, mert az 1742. augusztus 2-án kezdődött a Szolnok megyei Deés községben. A városi tanács akkor nyújtott be egy kérvényt a vármegyéhez, hogy kiáshassák egy falubéli asszony holttestét, ugyanis a gyanú szerint, a tavasszal elhunyt Pila Bába, rémes jajgatása verte fel éjszakánként a temető csendjét.
A jajveszékelés még nem is lett volna olyan nagy bűn, ám a vámpírként feléledt asszony, megbetegített három helybélit, akik hónapok óta súlyos betegen feküdtek, és eskü alatt vallották, hogy Pila Bába minden este megjelenik náluk, hogy kiszívja a vérüket.
A vármegye elfogadta a kérvényt, úgyhogy augusztus 18-án a következő feltételek mellett, kihantolhatták a holttestet:
„Mivel arculatában pirosságot vagy valami elevenséget s a karónak beléverettetése után valamely vérnek kiütését bizonyosan tapasztalják, elrendeltetik, hogy sírjából kivétessék, a törvényfához vitessék s ott hóhér által megégettessék.”
Ebből kiderült, hogy Pila Bába már életében is gyanús ember lehetett, és ezért a tanács megelőlegezte neki, hogy vámpír. Az exhumálás eredményéről azonban nem szólnak a feljegyezések, úgyhogy sosem derült ki, hogy mi történt.
Ennyi azonban elég volt ahhoz, hogy Európában futótűzként elterjedjenek a vámpírhistóriák, ezért végül a császárnak a sarkára kellett állnia, hogy véget vessen az őrületnek, és kijelentette, hogy az egész vámpírhit a babonás parasztok fantáziájának szüleménye.
Emellett rendeletet is kiadott, amelyben felszólította az egyházi és világi hatóságokat, hogy térítsék észhez az embereket. Ha kell, akkor ehhez vessék be a legszigorúbb megtorló eszközöket is. A rendeletnek köszönhetően gyorsan elcsitult a vámpírőrület, ám nem mindenhol, mert a Sajó és a Tisza közötti vidék lakossága nora nevű démonként, még ma is őrzi az évszázados legendát.
(Forrás: Hihetetlen Magazin)
Évszázadokkal ezelőtt tombolt először a vámpírkultusz, ám nem úgy, mint most, amikor a várszívók rajongói kész örömmel nyújtanák oda a vénájukat egy-egy szép vámpírnak. Régen az emberek rettegtek ezektől a kegyetlen, gyilkos teremtményektől.A XVIII. században hazánk is helyt kapott a régi híradásokban, mint olyan ország, ahol hemzsegnek a vámpírok. A lavina 1725-ben indult meg, amikor mai Szerbiában található, Kisolova lakosságát hatalmába kerítette a félelem.
A történet Plogojovicz Péter temetésével kezdődött. Tíz héttel a paraszt elföldelése után, kilenc ember betegedett meg, és alig 24 óra múlva mind meghaltak, ám az utolsó leheletükkel még elmondták, hogy álmukban megjelent Plogojovicz, aki rájuk feküdt, és szétmarcangolta a torkukat.
A lakosság teljes pánikba esett, és követelték a hatóságtól, hogy nyissák fel a sírt. Amikor ez megtörtént, akkor még jobban megijedhetett a helyiek, hiszen a holtestnek egyáltalán nem volt hullaszaga. A haja, szakálla, és a körme is újra kinőtt, a bőre lehámlott, és új nőtt a helyére. Plogojovicz teste tehát olyan volt, mintha meg sem halt volna.
Mivel a hatóság a holttest szájában még friss vért is talált, ezért minden jel adott volt ahhoz, hogy vámpírt kiáltsanak. A lakosság egyre jobban félt, ezért kihegyeztek egy nyársat, és keresztüldöfték a holtest szívét, aminek következtében Plogojovicz füléből és szájából is folyni kezdett a vér. A nép, hogy biztosra menjen, elégette a holttestet.
Ahogy ma is lenni szokott, néhány hétig lovagolt a történeten a világ, majd az egészet elfelejtették, hiszen jöttek érdekesebb hírek.
Hét évvel később azonban újra hallatott magáról Magyarország vámpírügyben.
1732-ben már huszonkét vámpírról érkezett hír. A fészeknyi vérszívó a Tisza mentén támadt az emberekre. A régi feljegyzések szerint a déli határvidéken szívták a lakosság vérét, ám a nyugati források Tokajt említik.A história szerint a huszonkét vámpír pályafutása, Arnold Paole halálával kezdődött. A hajdú eltemetése után három héttel a helyiek panaszkodni kezdtek, hogy Paole éjszakánként megjelenik, és a vérüket issza. A vérveszteségbe pedig már négyen bele is haltak.
Mivel mindenki emlékezett a hét évvel korábbi esetre, ezért itt is kiásták a holttestet, ami ugyanolyan jó állapotban volt, mint annak idején Plogojovicz, és ráadásul a koporsó tele volt vérrel. A helyiek szíven döfték a vámpírt, akinek a torkából hörgés tört elő.
Miután elpusztították a hajdú földi maradványait, következet a vámpír négy áldozata, hiszen a lakosság biztos volt benne, hogy azok is vérszívók lettek. Ám a helyiek nem lélegezhettek fel, mert kiderült, hogy Paole néhány birka vérét is megcsapolta, ezért az a tizenhét ember is vámpír lett, aki azokból az állatokból evett, tehát őket is meg kellett ölni.
1718. február 20-án, a mai Szlovákiához tartozó, Lublón tört ki vámpírláz, amikor Kaszparek Mihály meghalt. A vagyonos ember temetése után, egyre többen számoltak be arról, hogy a férfi visszajár, és nem csak álmában támadja meg az embereket, hanem akkor is, ha az utcán sétálgatnak.
Az első híreknél még babonás népségnek tartották a helyieket, ám a városi tanács kénytelen volt komolyan venni a dolgot, amikor egyre többen panaszkodtak. A tanács úgy határozott, hogy kiássák a holttestet.
Kaszparek testvérei azonban korábban a legnagyobb titokban kiásták a férfi sírják, és elvitték a holttest szívét, tehát a karózásnak, és égetésnek nem volt értelme. Kaszparek továbbra is garázdálkodhatott, amit kihasznált, mert már nem csak vért szívott, hanem gyújtogatónak is felcsapott.A vámpír először a bátyja házát égette porig, majd még ötven épületet semmisített meg, hiszen olyan tüzet gyújtott, amit nem tudtak eloltani.
Kaszparek rémuralmának a véletlen vetett véget, mert a városi tanács megtudta, hogy a vagyonos férfi szívét elvitték a testvérei. A tanács azonnal bekérette azt, majd gondosan elégették. Ezzel pedig véget ért a vámpír garázdálkodása.
Kaszparek története később több író fantáziáját is megmozgatta, ám mégsem ez a leghíresebb magyar vámpírtörténet, mert az 1742. augusztus 2-án kezdődött a Szolnok megyei Deés községben. A városi tanács akkor nyújtott be egy kérvényt a vármegyéhez, hogy kiáshassák egy falubéli asszony holttestét, ugyanis a gyanú szerint, a tavasszal elhunyt Pila Bába, rémes jajgatása verte fel éjszakánként a temető csendjét.
A jajveszékelés még nem is lett volna olyan nagy bűn, ám a vámpírként feléledt asszony, megbetegített három helybélit, akik hónapok óta súlyos betegen feküdtek, és eskü alatt vallották, hogy Pila Bába minden este megjelenik náluk, hogy kiszívja a vérüket.
A vármegye elfogadta a kérvényt, úgyhogy augusztus 18-án a következő feltételek mellett, kihantolhatták a holttestet:
„Mivel arculatában pirosságot vagy valami elevenséget s a karónak beléverettetése után valamely vérnek kiütését bizonyosan tapasztalják, elrendeltetik, hogy sírjából kivétessék, a törvényfához vitessék s ott hóhér által megégettessék.”
Ebből kiderült, hogy Pila Bába már életében is gyanús ember lehetett, és ezért a tanács megelőlegezte neki, hogy vámpír. Az exhumálás eredményéről azonban nem szólnak a feljegyezések, úgyhogy sosem derült ki, hogy mi történt.Ennyi azonban elég volt ahhoz, hogy Európában futótűzként elterjedjenek a vámpírhistóriák, ezért végül a császárnak a sarkára kellett állnia, hogy véget vessen az őrületnek, és kijelentette, hogy az egész vámpírhit a babonás parasztok fantáziájának szüleménye.
Emellett rendeletet is kiadott, amelyben felszólította az egyházi és világi hatóságokat, hogy térítsék észhez az embereket. Ha kell, akkor ehhez vessék be a legszigorúbb megtorló eszközöket is. A rendeletnek köszönhetően gyorsan elcsitult a vámpírőrület, ám nem mindenhol, mert a Sajó és a Tisza közötti vidék lakossága nora nevű démonként, még ma is őrzi az évszázados legendát.
(Forrás: Hihetetlen Magazin)
Hozzászólások