Magyarország legsúlyosabb önkormányzati balhéja lóg a levegőben! – videó

Magyarország legsúlyosabb önkormányzati botránya lehet, amennyiben beigazolódik a nyíregyházi vállalkozó állítása. Méghozzá az, hogy segítségével került Kriza Ákos hatalomra.

A vállalkozó állítása szerint nyilván való, hogy Kriza Ákosnak Miskolc Fideszes polgármesterének riválisát becstelenül lejáratva sikerült megnyernie a polgármesteri választást.

20140705_02_1

Amennyiben az N1 televízió felvétele beigazolódik, akkor Magyarország legsúlyosabb önkormányzati botrányának néz elébe Miskolc városa. Az interjúból azt láthatjuk, hogy a vállalkozó elmondása szerint a 2014-es önkormányzati választásokon Kriza Ákos mellett kampányolt az önkormányzat fekete kasszájából. Lakatos Miklós nyíregyházi vállalkozó az állítja, hogy a kifizetéseket nem zsebből, vagy átutaláson keresztül kapta, hanem egy pénzzel tömött táskából, amelyben mindig több millió forint volt. A pénzzel nem kellett elszámolni. A vállalkozó számára a miskolci stadion bontását ígérték cserébe a kampányért. Elmondása szerint az önkormányzat vele nem úgy bánt, mint vállalkozóval, hanem, mint önkormányzati alkalmazottal.

Arról is beszél, hogy egy 150 fős csapatot irányított és a választási kampánykor az embereket autókkal szállították.



Forrás: eszakonline.hu

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com