Majdnem belehalt a bűvésztrükkbe az élve eltemetett férfi

Houdinit akarta utánozni Antony Britton, de hiba csúszott a számításaiba.Antony BrittoA bűvészműsorokban látható trükkök legtöbbjét jobb, ha meg sem próbáljuk otthon utánozni, hiszen minden bűvésznek megvan a maga kis titka, amit nem árul el a nézőnek, hiszen akkor senkit sem tudna ámulatba ejteni.

Az egyik leghíresebb bűvész Houdini volt, aki csodálatos szabadulásokra volt képes. Őt próbálta meg utánozni Antony Britton. A brit férfi ásatott egy közel két méter mély gödröt, majd összebilincselt kézzel belefeküdt a sírba.

Az élve eltemetett Britton arra számított, hogy könnyen kiszabadul, ám tévedett, ugyanis a tervezetnél több időt töltött a föld alatt. Amikor pedig végre másoknak is feltűnt, hogy baj van, akkor már eszméletlen állapotban húzták ki a bűvészt.

Antony BrittonBritton elmondta, hogy másodpercekre volt a haláltól. A férfi bevallotta, hogy nagyon félt, és érezte, ahogy a föld megfojtja. Amikor megtalálta a kis levegőt tartalmazó zsákot, akkor próbált lélegzethez jutni, de a föld egyre nagyobb nyomást helyezett a testére. Lassan érezte, hogy elveszti az eszméletét, és semmit sem tudott tenni a haldoklás ellen.

A bűvésznek nem ez volt az első rémisztő mutatványa. Korábban egy olyan állvány alól szabadult ki, amelyre égő kötelekkel, összekötözve, fejjel lefelé akasztották fel. Természetesen jobb, ha ezt sem próbáljuk ki otthon!

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

Kelenföld fókuszban

Kelenföld fókuszban

A rendőrség továbbra is megemelt létszámmal biztosítja a közterület rendjét.

http://ujhazak.com