Majdnem belehalt a forgatáson szerzett sérülésébe George Clooney

Öt világsztár, aki második esélyt kapott az élettől.A hírességek is csak emberek, akiket ugyanúgy érhet majdnem végzetes baleset, ahogy a világon bárkit, és ők is elmondhatják magukról, hogy szembenéztek a halállal, de végül kaptak egy második esélyt az élettől.

George Clooney: A színész akkor ütötte be csúnyán a fejét, amikor 2005-ben a Sziriana című filmet forgatta és az egyik jelenetben székhez kötözve hátraesett. A baleset után George Clooney fejfájásra és memóriakiesésekre panaszkodott, ám az orvosok nem tudták kideríteni, hogy mi a baja.

A fájdalmai ellenére, a színész nem mert fájdalomcsillapítót szedni, mert a családjában többen drogfüggők voltak, és nem akart ő is azzá válni. Közel egy év múlva egy neurológus rájött, hogy mi okozza Clooney fejfájásait.

A diagnózis szerint a színész agyhártyája, az agy és a gerincvelő körüli legkülső réteg sérült meg, ami további agyi sérüléshez vezetett.

A színész bevallotta, hogy már az öngyilkosság is megfordult a fejében, mert úgy érezte, hogy képtelen ilyen fájdalommal tovább élni, ráadásul ugyanebben az évben halt meg a kutyája és két családtagja.

Végül sikeresen megműtötték. A híresség fájdalmai enyhültek, múlt hónapban pedig apa lett, amikor a felesége világra hozta az ikreiket, Alexandert és Ellát.

Michael J.Fox: A Vissza a jövőben harmadik részének forgatásán történt, hogy a főszerepet alakító Michael J. Fox majdnem meghalt. A stáb éppen azt a jelenetet forgatta, amikor Fox karakterét felakasztották.

A jelenet első néhány részében a színész egy dobozon állt a nyakára tekert kötéllel. A kamera csak a sztár felsőtestét vette, de Fox úgy érezte, hogy ez nem elég hiteles, ezért elhatározta, hogy szék nélkül is megpróbálja.

Az első két próbálkozásnál még minden rendben ment, ám a harmadik felvételnél a kötél összeszorult és elszorított Fox nyaki artériáját. A színész másodpercekre elvesztette az eszméletét a kötélen lógva.

A rendező csak kis idő múlva jött rá, hogy Fox már nem színészkedik. A sztár életét sikerült megmenteni, a film bemutatója utáni évben pedig kiderült, hogy Parkinson-kóros.Elvis Presley: Több tornádó is pusztított Georgia és Mississippi vidékein 1936 áprilisában. Az ítéletidő négy napig tartott és 446 embert ölt meg. Az USA történelmének ez volt az egyik leghalálosabb természeti csapása.

A Mississippi állambeli Tupelo városán az egyik legpusztítóbb tornádó söpört végig. Az áldozatok egy részét, 216 embert, egy itteni tóból húzták ki. Amikor ez történt, akkor a családjával a városban élő Elvis Presley csak 1 éves volt. A család túlélte a katasztrófát, Elvis a rock and roll királya lett, majd 1977. augusztus 16-án meghalt.

Ryan Reynolds: Rengeteg rajongója van a színésznek, akiről sokan nem tudják, hogy csak a szerencsének köszönheti, hogy egyáltalán vannak filmjei, ugyanis Ryan Reynolds majdnem meghalt, amikor 17 évesen ejtőernyőzni akart.

A sztár az ugrás után ki akarta nyitni az ejtőernyőjét, de az nem nyílt ki. Reynolds pánikba esett, de újra megpróbálta kinyitni az ernyőt, ám most se történt semmi. Habár a fiatal srác tudta, hogy a póternyő megmentheti az életét, mégis olyan pánik tört rá, hogy azt hitte, hogy az sem fog kinyílni, ő pedig meghal.

Szerencsére sikerült annyira összeszednie magát, hogy meghúzza a póternyő karját, ami működött, Reynolds pedig túlélte a kalandot, ami után nem sokkal meghalt a színész oktatója. Reynolds soha többé nem próbálkozott az ejtőernyőzéssel.

Drew Barrymore: 2001 februárjában a színésznő és az akkori vőlegénye, Tom Green, arra ébredt fel, hogy a kutyájuk, Flossie nagyon ugat és rágja a hálószoba ajtaját. A pár megnézte, hogy mi baja az ebnek. Ekkor vették észre, hogy tűz ütött ki a Beverly Hills-i házukban.

Az épületnek mind a két emeletén gyorsan terjedtek a lángok, de szerencsére Barrymore, Green és Flossie is ki tudott menekülni. A villát 50 tűzoltónak sikerült eloltania, de az nem derült ki, hogy mi okozta a balesetet. A pár egyébként 9 hónap házasság után, 2001 decemberében elvált.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Őrizetbe vették a szeméremsértőt

Őrizetbe vették a szeméremsértőt

Balatonfüred kicsi boltokkal ellátott pihenőhelyén ment be egy étterem mosdójába egy fiatalkorú lány március 15-én.

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható sziráki anyát és a fiát.

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Alig egy nap alatt sikerült azonosítani és elfogni azt a férfit, aki három idősebb nőt szexuálisan inzultált Miskolcon.

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

A Pest vármegyei nyomozók őrizetbe vettek három férfit, akik megerőszakoltak és bántalmaztak egy nőt.

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Az encsi rendőrök több helyszínen tartottak kutatást, aminek eredményeként két dílert fogtak el és vettek őrizetbe.

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Őrizetben egy szeméremsértő.

Láncra kötötték és éheztették kutyáikat

Láncra kötötték és éheztették kutyáikat

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőket.

Családi vita Abonyban

Családi vita Abonyban

Egy konyhakéssel életveszélyesen megsebesítette 18 éves fiát egy nő.

Percek alatt kinyomozta

Percek alatt kinyomozta

Február 20-án este egy szolnoki férfi úgy gondolta, eldobja az életét.

Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

A Salgótarjáni és a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói mindhárom esetben felderítették, elfogták és őrizetbe vették a tetteseket.

http://ujhazak.com