Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Balogh Felícia élménye elkeserítő képet fest a mai emberek hozzáállásáról. Tény, ami tény, veszélyes időket élünk, mert a terroristák mindenhol megjelenhetnek, az illegális bevándorlás kérdését pedig még mindig nem oldották meg a politikusok, hanem csak tologatják ide-oda a témát.

Ez alapján nem csoda, ha a hétköznapi ember óvatosabb, amikor közlekedik, ám van különbség az óvatosság és a gyűlölködés között. Ha például valaki a húzatós vonaton a fejére teszi a kendőjét, mert gondol az egészségére, és nem szeretné betegen az ágyat nyomni, attól ő még nem terrorista, nem migráns, hanem csak egy hétköznapi ember.

Balogh Felícia is úgy gondolhatta, hogy nem követ el azzal bűnt, ha a fejére húzza a kendőjét. A fiatal magyar lány frissen mosott, kissé nyirkos hajjal szállt fel a vonatra, ahol nem kapcsolták be a fűtést, ráadásul a lány egyik utastársa lehúzta az ablakot.

Felícia úgy döntött, hogy a fejére húzza a kendőszerű sálját. Azt, ahogy erre az emberek reagáltak, a saját Facebook-oldalán osztotta meg, ugyanis a hétköznapinak indult utazásból komoly esettanulmány lett, ami bizony elgondolkodtató.

Íme a poszt:

„Hogyan legyen mindig helyünk a tömegközlekedésen, avagy egy véletlen társadalmi kísérlet

A hét egyik reggelén a négyeshatoson egy idős kendős, elmaradhatatlan nejlonzacskós zoknis papucsos néni, egy párnával a hóna alatt, énekelve sétált végig. Mindenki félrehúzódott, ami nem volt kis teljesítmény a nagy tömegben. Néhányan még a helyüket is átadták. Akkor azt gondoltam, hogy „nahh, most megvan a tuti módszer, lehet, hogy alkalmazni kéne”. :D

Egészen addig ezt tartottam volna befutónak, ha nem történik meg velem a következő eseménysor. Pénteken, kora este, lelkesen igyekeztem a munkahelyemre, a MÁV szolgáltatásait kiélvezve, fűtés nélkül.

Szerencsére nem volt nagy tömeg. Az egyik öreg néni önkényesen letolta az ablakot. Én pedig, tekintve, hogy indulás előtt sietve mostam hajat, ráadásul nálam a fázás egy életérzés, a sapkámat pedig otthon hagytam, a tavasz reménye miatt, úgy gondoltam, hogy a fejemre teszem a kendő-szerű sálamat, elvégre néha a szükség felülírhatja a látványt.

Ezt követően békésen elmerültem a Közigazgatási eljárásról szóló törvénybe, majd óhatatlanul is felfigyeltem a velem egy kocsiban ülők reakciójára. Egy 18 év körüli srác riadtan hátrapillantgatott, végül úgy döntött, hogy továbbáll, és átült egy másik kocsiba.

Két neonáci tag a felszállásuk után kezdett el nagyon nézegetni. Sutyorogtak, miközben felém - felém böktek az ujjukkal, aztán végül az egyik ezt mondta a másiknak: „Figyelj, most nincs időnk EZT itt elintézni, és balhézni, mert le kell szállnunk, vár XY” - akinek ezt ezúton is köszönöm.:) Nagyjából ekkor jöttem rá, hogy mi nem stimmel a megjelenésemmel.

A szomszédos ülésre leült egy anyuka a 14 év körül lányával, aki többször, igazi félelmet sugárzó tekintettel, méregetett, miközben MAGYARUL egy rövid telefonbeszélgetést ejtettem meg anyukámmal.

Majd jött a kalauz, akivel elcsevegtek. A kalauz egy gyors fintorral keresztülnézett rajtam, és anélkül, hogy kérte volna a bérletemet, elviharzott. Ezután a kislány az anyukájának non-verbális kommunikációval adta a tudtára, hogy én lennék a zavar a gépezetben, erre az anyuka frappánsan ennyit mondott: „Na gyere, elülünk INNEN, EMELLŐL” mutatott megvetően felém...

Ezt követően egy kósza utasra is ráhoztam a frászt. Meg kell mondjam, a neonácikon kívül SENKI nem szállt le, hanem másik vagonba szálltak át láttomra. Így maradtam egyedül a kocsiban, félreértelmezett arab terroristaként. Vagy talán sabbatra tartó zsidóként, vagy egy kicsit tradicionális romaként, vagy egy konzervatív vallás képviselőjeként.... 2017-ben, de talán, egy kicsit 1944-ben is?


Pedig csak egy MAGYAR voltam, aki nem szeretett volna megfázni, egy NŐ, aki soha nem tudja becsukni a a MÁV-ablakot, egy antiszociális UTAS, aki nem akart átülni a szomszédos zsúfolt, bár kevésbé huzatos vagonba. Egy EMBER, akit a vonaton senki nem látott annak. Egy majdnem ÁLDOZAT, akit kis híján megtámadtak egy KENDŐÉRT.... Próbáltam mosollyal nyugtázni a dolgot, sőt eljátszottam a gondolattal, hogy végigsétálok így a nyugatiban és a villamoson, de erről letettem.

Tudom, terrortámadások, tudom, megoldatlan bevándorlás-probléma, de arra, hogy ez az ellenségeskedés még mindig ilyen erős beidegződés az emberekben, a nyilvánvaló ellentétes jelek ellenére is, hát erre soha nem gondoltam volna. Mit tesz velünk a gyűlöletkeltés???”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)