Már 12 sebesültje van a Munkácsot ért rakétatámadásnak

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal végrehajtott kombinált légicsapást mért Ukrajnára, az eddigi adatok szerint 12 ember sérült meg a Kárpátalja második legnagyobb városát, Munkácsot ért rakétacsapásban - jelentették ukrán országos és megyei hírportálok a Munkácsi Városi Tanács hivatalos Facebook-oldalán közzétett információk alapján.Reggel helyi idő szerint 7 óráig a sürgősségi mentőszolgálat 10 embert vitt be a Szent Márton kórházba, 2 személy pedig önállóan fordult orvosi segítségért. Minden sebesültnek időben orvosi segítséget nyújtottak és minden szükséges ellátást megkapnak, állapotuk stabil - áll a munkácsi önkormányzat közleményében.

Korábban a helyi és országos hírportálok közölték, hogy az éjszakai kombinált légitámadás során rakétatalálat érte az egyik munkácsi iparvállalatot, ahol tűz ütött ki, a katasztrófavédők a következmények elhárításán dolgoznak. A város lakóit arra kérték, hogy zárják be az ablakokat és lehetőség szerint ne menjenek ki az utcára.

"Ez a bűncselekmény ismét bizonyítja: az ellenség még a hátországban, a polgári célpontokat is megpróbálja támadni. A cél egyértelmű - megfélemlíteni az embereket" - közölte hivatalos Facebook-oldalán Miroszlav Bileckij, Kárpátalja megye katonai kormányzója.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com