Másodfokon enyhítették a Miskolcon buszsofőrt bántalmazó férfi büntetését

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette annak a férfinak a büntetését, akit a járásbíróság korábban közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt 2 év 10 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt, mert bántalmazott egy buszsofőrt Miskolcon - közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.Mint írták, a vádlott 2023-ban a Búza téri autóbuszállomáson szidalmazni és fenyegetni kezdte az egyik busz sofőrjét, majd a sértettet lerántotta a jármű lépcsőjéről és többször arcon ütötte. A buszsofőr emiatt a földre került, ahol a vádlott többször is hátba rúgta, így a sértett - aki közfeladatot ellátó személynek minősül - nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett el.

A korábbi ítélettel szemben a vádlott és védője fellebbezett. A másodfokú eljárásban a törvényszék nagyobb nyomatékkal vette figyelembe a terhelt büntetlen előéletét, a másodfokú eljárásban tett beismerő vallomását, megbánó magatartását és azt, hogy rendezett életvitel mellett két kiskorú gyermeket nevel - közölték.

Erre tekintettel a törvényszék az elsőfokú bíróság a szabadságvesztés tartamát két évre enyhítette, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta - olvasható a sajtóanyagban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com