Másodfokon is börtönre ítélték a diákjaival szexuális kapcsolatot létesítő egykori igazgatóhelyettest

A Fővárosi Törvényszék - nem jogerős ítéletében - másodfokon helybenhagyta az első fokon kiszabott 4 év 3 hónap börtönbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást azzal a férfival szemben, aki egy budapesti iskola igazgatóhelyetteseként szexuálisan közeledett több, a felügyelete alatt álló diákja felé.A vádlottat véglegesen eltiltották minden, 18 év alattiak nevelésével, felügyeletével, gondozásával kapcsolatos tevékenységtől. A Fővárosi Törvényszék szerdai közleménye szerint a vádlott 2012 júniusa és 2017 januárja között a felügyelete alatt álló, vele szemben kiszolgáltatott helyzetben lévő diákokkal a tanár-diák kapcsolaton túlmenő bizalmi viszonyt alakított ki: tekintélyét felhasználva törekedett arra, hogy a kiskorú fiúkkal szexuális kapcsolatot létesítsen. Ennek érdekében hosszabb időn keresztül szexuális tartalmú üzeneteket küldött nekik.

     
A másodfokú bíróság az egyik sértett sérelmére - annak nagykorúsága után - folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntette vonatkozásában hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és emiatt a vádlottal szemben indult eljárást megszüntette. A szexuális kényszerítés bűntettének alapesete miatti eljárás ugyanis magánindítványra kezdeményezhető, azonban az érintett - a cselekmény idején már 18. életévét betöltött - sértett sem a jogszabály alapján nyitva álló határidőben, sem azt követően az eljárás során nem tett magánindítványt, ami már nem pótolható.
    

Ugyanakkor az első fokon meghatározott öt év helyett a Fővárosi Törvényszék véglegesen eltiltotta a vádlottat minden, 18 év alatti személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől. A törvényszék továbbá a négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette közül egyrendbelit tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntettének minősített, mert a sértetti vallomás és a szakértői vélemény alapján kétséget kizáróan ez a bűncselekmény volt megállapítható.
    

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője az egyik cselekmény miatti megszüntető rendelkezésre figyelemmel enyhítésért fellebbezett, így az eljárás harmadfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

http://ujhazak.com