Másodfokon súlyosították a rendőrt szándékosan elgázoló férfi büntetését

Másodfokon súlyosították a rendőrt szándékosan elgázoló férfi büntetését: a jogerős ítélet szerint három évre börtönbe kell mennie és hat évig semmilyen járművet sem vezethet - közölte a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-vel pénteken.Azt írták: január 22-én az esti órákban a gyáli rendőrei polgárőrök jelenlétében akartak intézkedni a járó motorú gépkocsijával szabálytalanul parkoló férfi ellen. A fiatal férfit már korábban eltiltották a járművezetéstől, és vagyon elleni bűncselekmény miatt bűnügyi felügyeletét is elrendelték.

A rendőrök a férfit kiszállították az autóból és igazoltatták, mikor hirtelen visszaugrott a még mindig járó motorú gépkocsiba, és annak ellenére elhajtott, hogy az eljáró rendőrök egyike közvetlenül a jármű előtt állt. A rendőr ráesett a gépkocsi motorháztetőjére, majd arról 2-3 méter után lezuhant. A férfi elhajtott a helyszínről, és a lakóhelyére távozott, ahol a rendőrök végül elfogták.

A férfit hivatalos személy elleni erőszak, valamint közúti veszélyeztetés miatt a Dabasi Járásbíróság március 3-án gyorsított eljárásban állította bíróság elé, és egy év, végrehajtásában három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A döntés ellen az ügyészség fellebbezett.
A másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék a börtönben letöltendő szabadságvesztés büntetést három évre súlyosította, és a vádlottat 6 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A bíróság tájékoztatása szerint a törvényszék azért súlyosította a járásbíróság által kiszabott szabadságvesztést és mellőzte a próbaidőt, mert a vádlott már volt büntetve hasonló erőszakos bűncselekmények miatt, továbbá mert ezt a bűncselekményt a vele szemben zsarolás miatt indult büntetőeljárás hatálya és az amiatt elrendelt bűnügyi felügyelet tartama alatt követte el.

Az ítélet jogerős.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com