Megdöbbentő dolgokat állítanak az apokrif iratok

Öt dokumentum, amelyben bizarr dolgokat állítanak Jézusról, az angyalok bukásáról, Júdásról és Mária Magdolnáról. Amikor az ember hisz valamiben, akkor nem hajlandó elfogadni azokat az új információkat, amelyek alapjaiban rengetné meg a hitét. Ez az oka annak, hogy hiába kerülnek elő újabb és újabb bibliai történetek, azokat az egyház apokrif iratnak bélyegzi, ugyanis ellentmond a Bibliában leírtaknak.

A világon azonban számtalan olyan írás létezik, ami valamiért kimaradt a Bibliából, és amelyek tartalmáról keveset hallunk, ám az, amit tudunk, elég ahhoz, hogy kételkedni kezdjünk a Szent Könyvbe leírtakban.

A következő öt apokrif irat Jézusról, az angyalok bukásáról, Mária Magdolnáról, de még Júdásról is bizarr dolgokat állít. Az, hogy ki és mennyit hisz el ebből, már egyéni megítélés kérdése.

Jubileumok könyve: Héber nyelven írták a Krisztus előtti II. században a Jubileumok könyvét, amely a bibliai teremtés történetét egészíti ki, méghozzá olyan részletességgel, hogy pontos időkre, jubileumokra, évekre osztja a teremtést egészen Mózesig.

Az apokrif irat szerint Mózeshez a Jelenlét angyalán keresztül szólt a kinyilatkoztatás, de a könyv még Isten ünnepnapjaira is kitér, valamint szó van benne a Vigyázó angyalok lázadásáról, akik a földi asszonyokkal óriásokat nemzettek, ezért szükség volt az Özönvízre.

A Jubileumok könyve szerint egy Mastema nevű angyal lázadt fel, és kezdett ellenségeskedni Isten népével és az emberekkel.

A dokumentum szerint Ábrahám próbatétele, Izsák feláldozása, nem Isten ötlete volt, hanem Mastemáé, ahogy Job megpróbáltatásai is.

Az irat szerint Isten választott népe Izrael, míg a többi népet félrevezetik azok az emberek felett álló szellemek, akiknek Mastema parancsol. Énok első könyve: Az időszámításunk előtti III. századtól az időszámításunk utáni I. századig keletkezett Énok első könyve (Énok etióp könyve). A legenda szerint Énok próféta 365 éves volt, amikor Isten elragadta a példaértékű élete miatt.

Énok próféta összesen három könyvet írt, amelyek közül az első a Virrasztók, tehát az angyalok bukásáról ír. A történet szerint Satanael/Shemyaza volt az, akit elcsábított az emberek világa. A lázadásához több angyal csatlakozott, akikkel a Földre szállt, hogy élvezzék a földi örömöket.

A tivornya közben eljárt az angyalok szája, aminek eredményeként olyan titkokat meséltek el az embereknek, amit nekik soha nem lett volna szabad megtudniuk, így például beavatták őket a varázslás és a tudományok világába. Énok könyve tehát azt állítja, hogy a bukott angyaloktól származnak a mágikus tudományok és a Nephelimek (félig angyal, félig ember gyerekek).

Természetesen Isten nem nézte el a dolgot, hanem fogta Shemyazát és 200 másik angyalt, akiket letaszított. A könyvből az is kiderült, hogy Shemyaza volt a fővezér, a többi vezér pedig: Urákiba, Ramiél, Kokábiél, Ramtél, Dániel, Tamiél, Ezékiel, Baraqiél, Aszáél/Azázél/Azazel, Armarosz, Batriél, Ananél, Zaqiél, Samsziél, Szartaél, Turiél, Jomiél és Aráziel.

Az angyalok bukása mellett a próféta írt a földi és égi utazásairól (gyehenna, Paradicsom, Isten trónusa, a Nap, a csillagok, stb.), valamint a közeledő végítéletről, amibe ő kiválasztottként, belenézhetett.

Mária evangéliuma: Eredetileg görög nyelven, a III. században írhatták Mária evangéliumát, de a legteljesebb forma kopt nyelvű, és a 100-as években keletkezhetett. A kopt változatot egy az V. századból származó papirusz kódexben találta meg Karl Rainhardt, aki Kairóban vásárolta meg a dokumentumot még 1896-ban.

Az evangélium első része azokat a párbeszédeket írja le, amelyeket a feltámadt Jézus ejtett meg a tanítványaival a test halál utáni sorsáról és a bűn mibenlétéről. Az irat emellett tagadja Krisztus második eljövetelét.

A második részből Mária Magdolna látomását ismerhetjük meg. Az evangélium két része egymástól független, de van köztük egy összekötő kapocs, Mária Magdolna, aki az első rész végén jelenik meg.

Az evangélium második részében több minden kiderült Mária Magdolnáról és Jézus titkos tanairól. Ez az egyetlen olyan irat, ami Jézus tanításairól szól, és nő jegyezte le. Az egyház abban nem kételkedik, hogy a dokumentum hiteles, de a tartalmával szemben komoly fenntartásaik vannak.

A probléma az, hogy Mária evangéliuma azt sugallja, hogy a nő jobban és mélyebben értette Jézus szavait, mint a többi apostol, ráadásul Mária Magdolna a tanokat is hirdette, sőt, állítólag Jézus különösen nagy figyelmet fordított a tanítványra, akit megbecsült, akiben feltételek nélkül megbízott. A feltételezett házasságukról nem esik szó az iratban. Júdás evangéliuma: Nem maga Júdás írta azt az evangéliumot, ami Krisztus után 220 és 340 között keletkezhetett. A görög nyelvről koptra fordított dokumentum azt állítja, hogy Jézus bevallotta a tanítványainak, hogy ő nem a Teremtő fia, ráadásul az az isten, akihez imádkoznak, nem valódi, csak egy világteremtő demiurgosz.

Az evangélium szerint Júdás volt az egyetlen, aki felismerte Jézus igazi kilétét, ezért Jézus csak neki mesélte el a „tanítványok Istenénél magasabb rendű királyság titkait”, illetve beavatta a forgatókönyvbe, amely szerint Jézus kereszthalált halt, amiért Júdást éveken át utálni fogják, sokat kell majd szenvednie, de megéri a kínlódás, mert végül az övé lesz a dicsőség.

Az evangélium szerint Júdás nem a Getszemáné-kertben követte el az árulást, hanem egy vendégszobában kapta meg a 30 ezüstöt. A gnosztikusok szerint, hála az árulásnak, Jézus visszatérhet abba az isteni birodalomba (Barbéló), ahonnan jött.

Jézus ugyanis nem azért jött a Földre, hogy aztán visszatérjen Istenhez, de azt sem tervezte, hogy megváltja az emberiséget, és a békét sem akarta elhozni. Az evangélium szerint Jézus csak egy szellem, és annak a szellemi megtestesülése, amitől meg akar szabadulni, hogy visszamehessen oda, ahonnan jött. A kérdés csak az, hogy minek jött?

Salamon testamentuma: Állítólag egy keresztény szerző írhatta meg a Krisztus után a III-VI. század körül keletkezett dokumentumot. A testamentum arról szól, hogy Salamon a Démonok Királya volt, mert rendelkezett egy mágikus gyűrűvel, aminek köszönhetően, uralma volt a pokolfajzatok felett.

Salamon a Lemegeton, vagy más néven Salamon Kis Kulcsaiban írta le a tudását, 72 démon nevét és képességeit, illetve kielemezte azoknak a funkcióját.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com