Megégettek egy bangladesi lányt, aki szexuális zaklatással vádolta meg iskolaigazgatóját

Diáktársai petróleummal leöntöttek és felgyújtottak egy bangladesi lányt, mert szexuális zaklatással vádolta meg az iskolaigazgatót. Nuszrat Dzsahan Rafi belehalt égési sérüléseibe - számolt be honlapján a BBC brit műsorszolgáltató csütörtökön.A 19 éves lány egy Feni nevű kisvárosban élt, és egy helyi muszlim oktatási intézményben, medreszében tanult. Március 27-én az igazgató behívatta irodájába, és többször illetlenül fogdosta. A lány kiszaladt a szobából, mielőtt még jobban elfajulhatott volna a helyzet.

    
A bangladesi nők az erős társadalmi és családi nyomás hatására általában inkább hallgatnak a hasonló ügyekről.

Nuszrat azonban családja támogatásával még aznap a rendőrséghez fordult. Egy rendőr filmre vette a zaklatott lány vallomását, amelyet nem nagy ügynek nevezett. Az igazgatót végül őrizetbe vették, de a helyiek - politikusokat is beleértve - tüntetésen követelték szabadon engedését.
    

Április 6-án Nuszrat záróvizsgázni indult iskolájába. Nuszrat vallomása szerint egy diáktársnője felhívta az iskola tetejére azzal az ürüggyel, hogy egyik barátját megverték. Amikor a lány felért, négy-öt burkába öltözött társa körbefogta, és azt követelte tőle, hogy vonja vissza feljelentését. Nuszrat megtagadta ezt, mire leöntötték petróleummal, és felgyújtották. Eredetileg öngyilkosságnak akarták álcázni, de a lány túlélte, és vallomást tudott tenni.
    

Nuszrat testének 80 százaléka megégett. A helyi orvosok Dakkába szállíttatták, hogy megfelelő ellátást kapjon, azonban április 10-én meghalt. Temetésén ezrek jelentek meg. Nuszrat halála tüntetésekhez vezetett, és ezrek adtak hangot dühüknek a közösségi oldalakon. A rendőrség 15 embert vett őrizetbe az ügyben. Az iskolaigazgató továbbra is őrizetben van, a lányt filmre vevő rendőrtisztet pedig áthelyezték. Sejk Haszina Vazed bangladesi miniszterelnök azt ígérte Nuszrat családjának, hogy a lány meggyilkolásáért felelős összes embert bíróság elé állítják.
   

A Banglades Mahila Parisad nevű jogvédő csoport szerint 2018-ban 940 esetben követtek el nemi erőszakot az ázsiai országban. Kutatók úgy vélik, hogy a valós szám ennél jóval nagyobb lehet. 2009-ben a bangladesi legfelsőbb bíróság elfogadott egy rendeletet, amely szexuális zaklatási ügyekkel foglalkozó irodák létrehozását javasolja az oktatási intézményekben, ahová a diákok benyújthatnák panaszaikat. Azonban egyelőre csak kevés iskola valósította meg a kezdeményezést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com