Meghalt a szolnoki mentőbaleset után kómába esett mentőápoló

Meghalt a kórházban az a 44 éves, törökszentmiklósi mentőápoló, aki még június végén szenvedett súlyos sérüléseket egy mentőautó frontális ütközésekor Szolnokon, így háromra nőtt a baleset halálos áldozatainak száma - közölte Kardos József, az Országos Mentőszolgálat Jász-Nagykun-Szolnok megyei vezető mentőtisztje kedden az MTI-vel.Június 27-én este egy megkülönböztető jelzését használó mentőautó frontálisan ütközött egy utasokat szállító autóbusszal Szolnokon. Az esetkocsi vezetője és a beteg a helyszínen meghalt, a mentőápoló és mentőtiszt pedig súlyosan megsérült. Az autóbuszon utazók közül egy ember súlyos sérüléseket szenvedett, mintegy húszan könnyebben sérültek meg.

    
A mentőápoló szinte az egész testét érintően megsérült, több csontja eltört, koponyatörést is szenvedett. Több szakterület bevonásával műtötték meg. Kardos József elmondta: a mentőápoló már több hónapja kómában feküdt, november elején azonban a szervezete végleg feladta a küzdelmet. A szintén súlyos sérüléseket szenvedett mentőtiszt állapota viszont javul, pár hónap múlva talán már dolgozni is tud - közölte.
    

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozásának gyanúja miatt indított eljárást, de a nyomozást a sofőr halála miatt megszüntette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com