Meghalt a világ legöregebb, 146 éves embere

Elhunyt az az indonéz férfi, aki anyakönyve szerint 146 éves volt, és ő lehetett a világ legidősebb embere - adta hírül hétfőn a BBC.Sodimedjo 1870 decemberében született. Indonéziában azonban csak 1900 óta jegyzik hivatalosan a születési időt, és a korábbi időkben számos hibás anyakönyvezés történt. Indonéz illetékesek azonban közölték, hogy a férfi dokumentumai valódiak. Sodimedjo romló egészsége miatt április 12-én kórházba került, de hat nap múlva kérte, hogy engedjék haza. "Amióta hazatért, csak néhány kanálnyi kását és kevés folyadékot fogyasztott (...) később pedig már nem fogadta el az ételt és italt" - mondta unokája.  

Amikor Sodimedjót tavaly a hosszú élet titkáról kérdezték, azt válaszolta, hogy a kulcs a türelem, és "azért éltem hosszan, mert olyanok vesznek körül, akik szeretnek engem és gondoskodnak rólam". A férfi, aki élete végéig erős dohányos volt, négy feleségét, 10 testvérét és összes gyermekét túlélte. Falujában helyi hősként ismerték, aki arról volt híres, hogy történeteket mesélt a japán és holland gyarmatosítók ellen vívott harcokról.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com