Meghalt Burger Barna

Burger Barna Budapesten született 1965-ben. Az Árpád Gimnáziumban érettségizett, majd a Práter utcai fényképésziskolát végezte el.

A rendszerváltás idején kezdett dolgozni fotográfusként.

Volt fotóriporter napilapnál, magazinnál. 1993 óta fényképezett a Fidesznek, illetve a kormánynak, Orbán Viktor miniszterelnök személyi fotósa volt. Alkalmazott és művészi fényképei magazinokban és önálló albumokban jelentek meg.

Első albumát 1999-ben mutatták be. Köteteibe például az országos kéktúráról készített képeit vagy íróportrét gyűjtötte egybe. Számos kiállításon mutatták be fényképeit, Magyarországon kívül a többi között New Yorkban, Berlinben.



MTI

Hozzászólások

Garázdaság miatt nyomoz a rendőrség Szolnokon

Garázdaság miatt nyomoz a rendőrség Szolnokon

Garázdaság történt Szolnokon, egy szórakozóhelyen pénteken, az ügyben folynak a kihallgatások - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.

„Megdolgozott” a kábítószerért

„Megdolgozott” a kábítószerért

Fuvarozásért cserébe kapta a drognak minősülő kristályt egy férfi Orosházán.

Tűz és titok a sufniban

Tűz és titok a sufniban

Cannabisültetvényt találtak a tűzoltók a veszély elhárítása után.

Terrorcselekménnyel fenyegetett

Terrorcselekménnyel fenyegetett

Nem tetszett neki, hogy nem jöhet Magyarországra a Kneecap.

Eljárás indult egy anya ellen

Eljárás indult egy anya ellen

Papuccsal verte gyermekeit és videóra is vette az az asszony, akivel szemben a rendőrség eljárást indított.

Életmentés Debrecenben: Sziréna vezette a reményt

Életmentés Debrecenben: Sziréna vezette a reményt

A gyors intézkedésnek köszönhetően sikerült stabilizálni egy 42 éves férfi állapotát a kórházban.

Lopott cuccokért kristállyal fizetett

Lopott cuccokért kristállyal fizetett

A DELTA Program keretében a rendőrök kivonták a forgalomból azt a férfit, aki éveken át kristályt árult Tatán élő fiataloknak.

A legnagyobb csend mögött élt a legnagyobb félelem

A legnagyobb csend mögött élt a legnagyobb félelem

A Vas vármegyei nyomozók befejezték azt a három éven át tartó nyomozást, amelyet emberölés bűntett kísérlete és egyéb bűncselekmények miatt folytattak egy 49 éves szombathelyi férfi és társai ellen.

Letartóztatták az ózdi támadókat

Letartóztatták az ózdi támadókat

A rendőrök pár óra alatt azonosították, majd elfogták azokat a férfiakat, akik kiraboltak egy idős nőt Ózdon.

Elfogás a háztetőn

Elfogás a háztetőn

Néhány hete a háztetőn keresztül próbált megszökni a rendőrök elől egy 38 éves Pápa környéki férfi. Amikor már nem volt hová menekülnie, öngyilkossággal fenyegetőzött.

http://ujhazak.com