Meghalt Czakó Gábor író

Elhunyt Czakó Gábor, a Kossuth- és József Attila-díjas író, kritikus, nyelvrégész, a nemzet művésze szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg életének 82. évében - közölte a család az MTI-vel.Czakó Gábor 1942-ben született Decsen. A Pécsi Tudományegyetemen 1965-ben szerzett jogi diplomát, ezt követően 1972-ig jogászként dolgozott. Az Új Tükör, a Mozgó Világ és a Négy Évszak szerkesztőjeként is tevékenykedett, utóbbinál 1985-86-ban a főszerkesztő-helyettesi posztot is betöltötte. 1989-90-ben az Igen című katolikus lap főszerkesztője lett, 1991-től az Új Magyarország című lapot kiadó Publica Rt. elnöke, 1992-től 1998-ig a Magyar Szemle szerkesztője volt.

Szervezője volt a hazai katolikus újságíróképzésnek.
    

1990-ben Antall József miniszterelnök tanácsadója volt, 1997-től 2001-ig a KDNP képviseletében az MTI tulajdonosi tanácsadó testületének tagjaként dolgozott. 2007-től volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Jelentős alkotása a Várkonyi krónika (regény, 1978) és a Luca néni föltámadása (regény, 1987). Megváltó című - első kiadásában erősen cenzúrázott - regénye kísérlet volt egy tágabb szociológiai és viselkedéslélektani korképhez illő epikus ábrázolásmód kidolgozására.
    

A nyolcvanas évektől munkáit az újszövetségi etikai indíttatás egyre erőteljesebben határozza meg. Ekkor vált jellegzetes szemléleti formájává és műfajává a fantasztikus parabola, az esszé, valamint a mese és az anekdota (általa rémmesének nevezett) keverékformája. Banga Ferenc illusztrációival több kötete is megjelent (77 magyar rémmese, 77 és fél magyar rémmese, Még hetvenhét magyar rémmese).
    

Czakó Gábor képzőművészként könyv- és lapterveket, szobrokat, szatirikus "kerti emlékműveket" készített, 1997-ben önálló kiállítása volt az óbudai Banán Klubban. 1997-től a Duna Televízióban Beavatás címmel esszésorozatot készített, a forgatókönyvek könyv alakban is megjelentek. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: Helikon szobrászati díj (1960), József Attila-díj (1975), Kortárs-díj (1994), Arany János-díj (2000), Nagy Gáspár-díj (2008), Pro Literatura-díj (2008), Stephanus-díj (2009), Prima Díj (2010).
    

2011-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a magyar katolikus újságíróképzés megszervezéséért, a televíziós esszé műfajának megteremtéséért, sokoldalú, műfajgazdag irodalmi munkássága elismeréseként. 2017-ben kimagasló szakmai munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át. 2019-ben Nemzet Művésze díjat, 2022-ben a Magyar Érdemrend Középkereszt a Csillaggal kitüntetést kapott. 2019-ben a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) tagjává választották.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com