Meghalt Keith Flint, a Prodigy énekese

Meghalt 49 éves korában Keith Flint, a Prodigy énekese - írta a The Independent online kiadása. Az együttes hivatalos Instagram-oldalán közölte: a zenész öngyilkos lett.Az énekest hétfőn holtan találták otthonában, az essexi Dunmow-ban. Az együttes hivatalos Instagram-oldalán közölte: "A hír igaz. Alig hisszük el, de testvérünk, Keith önkezével vetett véget életének a hétvégén".


    
Az essexi rendőrség szóvivője a The Sunnak elmondta, hétfőn reggel hívták őket egy Brook Hill-i címre, a telefonáló az ott lakó férfi egészsége miatt aggódott. "Kimentünk és a 49 éves férfi halálát állapítottuk meg. Értesítettük a legközelebbi hozzátartozót. A halálesetnél gyanús körülmény nem volt. A dokumentumokat előkészítettük a törvényszéki orvosszakértő számára" - mondta korábban a szóvivő.
    

A punkos viselkedéséről, színes-hegyes hajáról és szúrós tekintetéről elhíresült Keith Flint eredetileg táncosként került a Liam Howlett által alapított elektronikus zenei formációba, a Prodigybe, de annak (a rapper Maxim melletti) frontembereként vált a kilencvenes évek brit könnyűzenei színtérének ikonikus figurájává.
    

A Prodigy harmincmillió albumot adott el világszerte, hét stúdiólemezt készített és valamennyi vezette a brit albumlistát, legutóbb az utolsó, a tavaly novemberben kijött No Tourists. Flint énekelt a Prodigy legsikeresebb, szintén listavezető kislemezein, a Firestarteren és a Breathe-en is. Halálhíre kapcsán sok zenésztársa emlékezett meg róla a közösségi médiában, köztük Ed Simons a Chemical Brothersből, aki nagyszerű embernek nevezte. Keith Flint a zene mellett motorozással is foglalkozott, egy versenyistálló tulajdonosa és menedzsere volt.
    

A Prodigy 1996-os Sziget fesztiválos koncertje óta tucatnyi alkalommal adott koncertet magyarországi fesztiválokon, legutóbb tavaly a Fezenen játszottak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com