Meghalt Luc Montagnier, a HIV-vírusának felfedezője

Meghalt 89 éves korában Luc Montagnier francia virológus, az AIDS-et okozó HIV-vírus egyik felfedezője.A tudós 2008-ban megosztott Nobel-díjat kapott az AIDS-et okozó HIV-vírus izolálásáért. A FranceSoir helyi lap jelentése szerint a kutató kedden halt meg Neuilly-sur-Seine-ben, családja körében. Montagnier a Loire menti Chabris városában született. Ötéves korában elütötte egy autó, két napig kómában feküdt, a baleset következtében arca sebhelyes maradt. Középiskolás korától érdeklődéssel figyelte, ahogy könyvelőként dolgozó apja vasárnaponként a családi házuk padlásán berendezett kis laboratóriumban kísérletezett. Tizennégy évesen már önállóan is próbálkozott, majd főként nagyapjának a vastagbélrákkal folytatott elhúzódó küzdelme ösztönözte arra, hogy maga is rákkutatásba kezdjen.
    

Orvosi diplomáját Párizsban szerezte 1955-ben. Huszonhárom évesen adjunktus lett a Sorbonne-on, 1963 és 1965 között ösztöndíjasként Glasgow-ban folytatott virológiai kutatásokat. Ian MacPherson mellett dolgozva fedezte fel, hogy az agaróz gél elnevezésű kocsonyás anyag kiváló környezetet biztosít a rákos sejtek tenyésztésére. Technikájuk általánosan elfogadottá vált az onkogénekkel (a rákos megbetegedés kialakulását elősegítő gén) és a sejttranszformációval foglalkozó laboratóriumokban.
    

1965 és 1972 között az Institut de Radium (később Institut Curie) laboratóriumának vezetője lett.

1972-ben megalapította a Pasteur Intézet onkológiai osztályát, amelynek 2000-ig volt az igazgatója. Figyelme a retrovírusok felé fordult, amelyek örökítő anyagukat nem DNS, hanem RNS alakjában tárolják. Amikor a vírus belép a gazdasejtbe, ott kiszabadul belőle az RNS, valamint egy enzim (fordított transzkriptáz), és DNS-t állít elő, amelyhez a vírus RNS-ét használja mintának. A vírus DNS-e ezután beépül a gazdasejt DNS-ébe.
    

Bizonyos körülmények hatására a sejtekben replikálódik a vírus, amely elszaporodva károsítja a szervezet sejtjeit, olykor azok pusztulását okozva. Azt az amerikai Robert Gallo bizonyította be, hogy az emberi szervezetben is létezhetnek retrovírusok: sikerült életben tartania az emberi immunreakcióban részt vevő úgynevezett T-sejteket, illetve azonosítania az azokat fertőző leukémiavírust (HTLV).
    

1982-ben egyik kollégája arra kérte, hogy segítsen egy új, titokzatos, főként homoszexuális férfiak körében észlelt szindróma kórokozójának felderítésében. Az előző évben megjelent betegség, amelyet szerzett immunhiányos tünetegyüttesnek (angol rövidítéssel: AIDS) neveztek el, hamarosan a drogosok, heteroszexuálisok és
vérátömlesztésen átesettek körében is terjedni kezdett. Montagnier és csapata azt feltételezte, hogy valószínűleg egy retrovírus felelős a betegségért.
    

Felfigyeltek arra, hogy az AIDS kialakulását megelőző stádiumban a nyirokcsomók tartósan megduzzadnak, ezért 1983-ban Montagnier és két kollégája, Francoise Barré-Sinoussi és Jean-Claude Chermann megvizsgáltak egy fertőzött beteg nyirokcsomójából származó szövetkultúrát, és a vizsgálat során retrovírus-transzkriptázt találtak, ami bizonyította a retrovírus jelenlétét. Az izolált vírust LAV-nak nevezték el, amely később - nemzetközi megegyezés nyomán - új nevet kapott: humán immunhiányos vírus (HIV).
   

Montagnier és csoportja azt is felfedezte, hogy a HIV az emberi immunreakcióban részt vevő T4 sejteket támadja meg. Bár ekkor még nem voltak bizonyosak abban, hogy az AIDS kórokozóját találták meg, felfedezésüket publikálták a Science című folyóirat 1983. május 20-i számában. A Gallo vezette amerikai kutatók egy évvel később tették közzé cikküket, amely tudatta a világgal, hogy izolálták az AIDS-et okozó, általuk HTLV-IIIB névre keresztelt retrovírust.
    

Mint később kiderült, Montagnier és Gallo egymástól függetlenül ugyanazt a vírust fedezték fel. Ugyanazt a vírust írták le, amikor 1985-ben közzétették a rendkívül gyorsan mutálódó kórokozó genetikai mintáját. A két csoport összekülönbözött az elsőség kérdésén, az éles vitát végül kormányszintű megállapodás zárta le: az AIDS-tesztből származó bevételeket egyenlően osztották meg, Montagnier-t és Gallót társfelfedezőnek minősítették. Ma már bizonyos, hogy az elsőség a franciáké, az amerikaiak tulajdonképpen egy Párizsból küldött mintát izoláltak.
    

Az orvosi Nobel-díjat 2008-ban Montagnier és Françoise Barré-Sinoussi kapta a "humán immundeficiencia vírus felfedezésért", megosztva a méhnyakrákot okozó humán papilloma vírust felfedező német Harald zur Hausennel. Gallo mellőzése a díj odaítélésében hatalmas vihart kavart, még Montagnier is "meglepetését" fejezte ki, a bizottság azonban arra hivatkozott, hogy nem tehetett másként, mert a szabályok szerint az elsőséget kellett díjazniuk.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com