Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója

Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.A Kossuth-díjas művész idén februárban töltötte be 79. életévét. A Sebő-együttes Facebook-oldalán egy József Attila-idézettel búcsúznak tőle: "Hát dolgoztam hiven, zümmögve, mint a rét. Milyen könnyű a menny! A műhely már sötét."

Sebő Ferenc 1947. február 10-én született egy katonatiszt fiaként, aki 1944 őszén csapatával három hétig védelmezte a Gyimesi-szorost a hatalmas túlerőben lévő szovjetek ellen. Gimnáziumi tanulmányait Székesfehérváron kezdte, emellett zongorázni és csellózni tanult, az érettségit a budapesti Eötvös József Gimnáziumban tette le. 1970-ben a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán szerzett diplomát, néhány évig építészként dolgozott.

Egyetemi évei alatt a BME szimfonikus zenekarában csellózott. Halmos Bélával, aki évfolyamtársa és szobatársa is volt, a Bercsényi kollégiumban énekeltek, gitároztak, megzenésített József Attila-verseket adtak elő. A Halmos-Sebő duó idővel együttessé bővült, historikus énekeket, gitárral kísért népdalfeldolgozásokat és énekelt verseket adtak elő.

Még egyetemista volt, amikor a rádióban Sárosi Bálint népzenei sorozatában meghallotta a széki zenét.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Érdeklődése az autentikus hangszerek, a brácsa, a citera és a tekerőlant felé fordult, majd a Martin György néprajzkutatónál hallott népzenei felvételek hatására a gyűjtésbe is bekapcsolódott. Tímár Sándor koreográfus megkeresésére lett a Bartók Táncegyüttes zenei vezetője, ahol a néptáncokat is tanulmányozták.

A Sebő-együttes 1972-ben a Fővárosi Művelődési Házban indult klubja a táncoktatással összekötött össztáncok helyszíne lett. 1973 végén a Kassák Klubba költöztek, ekkortól énekelt velük az évtized végéig Sebestyén Márta.

Ők voltak a nem sokkal később országos mozgalommá szerveződött táncház úttörői, Halmos Bélával a zenészeket is ők tanították. A Kassák Klubban igazi klubélet folyt meghívott művészekkel, kiállításokat, beszélgetéseket rendeztek, nyári táborokat szerveztek és a magyar táncházmódszer 2011-ben az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára is felkerült. A Sebő-együttes 1994-ben új tagokkal bővült.

A zenekutatás, a zeneszerzés és az előadóművészet szétválaszthatatlanul egybefonódnak életében. 1984 és 1989 között elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakát, szakdolgozatát Vikár Béla népzenei gyűjteményéből írta. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen népzenét, repertoárismeretet, tekerőlantot, kamarazenét tanított.

1973-tól az évtized végéig a Népművelési Intézet kutatási osztályán dolgozott, 1988-ban az MTA Zenetudományi Intézetének kutatója lett. 1991-től a Magyar Televízióban az ő szerkesztésében kerültek adásba a népzenei és régizenei témájú műsorok, számos költészeti ismeretterjesztő sorozatban működött közre, zenét írt a gyerekeknek készített Cimbora című műsorhoz.

1996 és 2001 között az Állami Népi Együttes művészeti vezetője, 1999-2000-ben a Magyar Táncművészeti Szövetség társelnöke, a 2002. évi alapítástól 2011-ig a Hagyományok Házának szakmai igazgatója volt. A Fölszállott a páva című televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató zsűrijének elnökeként is tevékenykedett, önálló rádióműsort is jegyzett Népzene-Sebő címmel. Az első Sebő-album 1975-ben jelent meg, ezen népdalfeldolgozások és versmegzenésítések szerepeltek, később további harminc korong következett.

Megzenésítették mások mellett József Attila, Weöres Sándor, Nagy László és Lázár Ervin verseit. Sebő Ferenc lemezen jelentette meg saját gyűjtéseit, klasszikus gyűjteményeket tett közzé, több filmzenét írt (Még kér a nép, Fotográfia, Amerikai anzix, Talpuk alatt fütyül a szél, Rosszemberek), dolgozott a rádió és a színház számára is, Jordán Tamással közös József Attila-estjükkel pedig két évtizeden át járták az országot. 2018-ban a Sebő-együttes Árdéli szép tánc címmel CD-t és könyvet is kiadott, amelyen Kovács András Ferenc romániai magyar költő megzenésített verseit éneklik.

Sebő Ferenc művészi munkássága elismeréseként 1985-ben Állami Díjat kapott, 1995-ben a Magyar Művészetért Alapítvány díjával, 2000-ben Budapestért Díjjal, 2003-ban Prima-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és Pro Cultura Urbis díjjal tüntették ki.

A magyar népművészeti örökség ápolásáért, a népművészet, a zene és tánc kutatásának és mai alkalmazásának módszertani központjául szolgáló Hagyományok Háza, valamint újító szellemű műsorok létrehozásáért, a határokon túl is számon tartott sokoldalú művészi munkássága elismeréseként 2012-ben Kossuth-díjat vehetett át. A következő évben Lajtha-díjjal jutalmazták, 2014-ben az első alkalommal átadott Nemzet Művésze díjban részesült, 2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) levelező tagjává választották.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

http://ujhazak.com