Meghalt Szilágyi Aladár nagyváradi író, újságíró, helytörténész

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Életének 77. évében súlyos betegségben kedden hajnalban elhunyt Szilágyi Aladár nagyváradi író, újságíró, helytörténész - közölte internetes oldalán a Várad folyóirat.Szilágyi Aladár az Arad megyei Pankotán született, aradi középiskolai tanulmányai után erősáram-technikusi diplomát szerzett a Campinai Energetikai Főiskolán, majd filozófusi diplomát a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE).
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:


   
Első írásait 1966-ban közölte a nagyváradi Fáklya napilapban, írt prózát, verset, esszét, kritikát. A 60-as évek végén szerepe volt a nagyváradi Ady Endre Irodalmi kör életre keltésében, két évtizedes sikeres működésében vezetőségi tagként is részt vett. 1990 és 1998 között a Kelet-Nyugat folyóirat főszerkesztő-helyettese, majd főszerkesztője, 1991-től a Bihari Napló napilap munkatársa, 1992-től főszerkesztő-helyettese, 1994-96 között a lap kiadóvállalatának igazgatója, több mint 40 kiadványának szerkesztője.
    

1991 és 1998 között a Király­hágómelléki Református Egyházkerület főgondnoka, 1996 és 2000 között a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének alelnöke. 2003-tól a Várad című folyóirat, 2004-től az Erdélyi Riport hetilap szerkesztője. Itt jelent meg riportsorozata, amelyben közel száz máramarosi, partiumi, bánsági, olténiai és dobrudzsai település apró nemzetiségi szórványainak életét, megmaradásuk titkait tárta fel. Riportjait interjúit 2006-tól könyvekben is kiadta.
   

Munkásságát az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 2008-ban Spectator-díjjal tüntette ki. Szilágyi Aladár temetéséről később intézkednek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com